Labdarúgás: David Villa spanyol klubban lett tulajdonos

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2023.03.26. 11:23
null
David Villa spanyol focicsapatot vett (Fotó: AFP)
A 2020-ban visszavonult David Villa nevével fémjelzett DV7 Group tulajdonába kerül a jelenleg a spanyol hatodosztályban szereplő Racing CF Benidorm labdarúgócsapata – számolt be róla az As.

Az egykor szebb napokat látott Benidorm CF 53 év után 2017-ben szűnt meg, majd két új csapat lépett a helyére, ezek egyike a mostani hírünkben szereplő Racing CF Benidorm. A klub már több éve azért küzd, hogy feljusson az ötödosztályba, jelenleg hat pont választja el a rájátszást érő pozíciótól.

Villáék érkezésétől nem titkoltan azt várják, hogy közép- és hosszú távon jöjjenek a sportszakmai eredmények, és egyre feljebb jusson a csapat. Az új tulajdonos hivatalos bemutatására kedden kerül sor. A DV7 Group több akadémiát is üzemeltet szerte a világban, Madridban, New Yorkban, San Diegóban és Puerto Ricóban is vannak érdekeltségei.

A hatalmasra nőtt üdülőváros a hatvanas évek elején kis halászfalu volt, autópálya híján egynapos autóútra Madridtól, amikor Puskás Ferenc nyaralót vásárolt itt. Később Östreicher Emilnek három szállodája volt Benidormban, ahol barátja, Szepesi György MLSZ-elnöksége idején többször edzőtáborozott az 1982-es spanyolországi, majd az 1986-os mexikói vb-re készülő magyar válogatott. A spanyol futballban dolgozó Kalmár Jenőnek és Szusza Ferencnek is volt itt nyaralója, és 2009-ben egy benidormi raktárból tért haza Magyarországra – az akkor már évek óta itt élő Puskás Anikó, a legendás játékos lánya döntésének köszönhetően – Puskás Ferenc gazdag pályafutásának tárgyi öröksége.

A 41 éves Villa profiként megfordult a Sporting Gijónban, a Real Zaragozában, a Valenciában, az FC Barcelonában, az Atlético Madridban, a New York Cityben és a Melbourne Cityben, mielőtt karrierje végén egy idényre Japánba igazolt. Klubszinten szinte mindent megnyert, amit lehetett. A Barcával két, az Atléticóval egy spanyol bajnoki címet szerzett, míg a Király-kupában a Zaragozával, a Valenciával és a katalánokkal is aranyérmes lett. A gránátvörös-kékekkel 2011-ben Bajnokok Ligája-győztes volt, majd az európai Szuperkupát és a klubvilágbajnokságot is megnyerték.

A „Kölyök” becenévre hallgató Villa a spanyol válogatott történetének legeredményesebb góllövője: 98 fellépésen összesen 59-szer talált be. Kulcsszerepet játszott a spanyolok 2008-as Európa-bajnoki címében (ő lett a torna gólkirálya), s persze a 2010-es világbajnoki aranyérem megszerzésében is (a dél-afrikai viadalon ezüstcipős lett).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik