Vágólapra másolva!
Miután nem hosszabbítja meg a csapatszponzorációs szerződését a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő székesfehérvári klubbal a MOL, a csapat a következő szezonban Fehérvár FC néven indul – áll a klub szombati közleményében.

„A MOL Nyrt. nem kívánta meghosszabbítani csapatszponzorációs együttműködését klubunkkal, így klubunk tulajdonosa és vezetősége ezt is figyelembe véve dolgozza ki a jövőre vonatkozó pénzügyi és szakmai terveket.

Köszönjük a MOL-nak az elmúlt 13 évben nyújtott támogatást" – áll a Fehérvár FC hivatalos oldalán.

A társaság 2010-ben kötött főszponzori szerződést a futballklubbal, 2018 júliusától pedig névadója is lett az csapatnak.

A futballklub a 13 év alatt három bajnoki címet szerzett (2011., 2015., 2018.), elhódította a Magyar Kupát (2019.), kétszer lett Szuperkupa-győztes (2011., 2012.) és két alkalommal bejutott az Európa-liga csoportkörébe (2012., 2018.). Emellett a klub több játékost adott a válogatottnak is.