Női kézi BL: Olyan boldogságot érzünk, amit fel sem fogunk – Elek Gábor

Vágólapra másolva!
2023.06.03. 21:10
null
„Bízom benne, hogy a legszebb női korban lévő játékosaimat a döntőre nem tolókocsin kell betolni” (Fotó: Árvai Károly)
Mint arról beszámoltunk, a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének második elődöntőjében a Ferencváros elképesztő izgalmak után, 30–29-re megverte az Esbjerget. A meccs után Elek Gábor, a zöld-fehérek edzője értékelt.

 

Akárcsak az első elődöntőben, a Ferencváros és az Esbjerg csatájában is közel háromnegyed órán át a skandinávoknál volt az előny, a magyar csapat azonban fantasztikus hajrát produkált, s eksztázisban játszva megérdemelten jutott be a fináléba.

„Nagyon nehéz megszólalni most, a mérkőzés után – nyilatkozta a lefújást követően Elek Gábor, a Ferencváros vezetőedzője. – Abból a szempontból is történelmi meccset játszottunk, hogy a Ferencváros női kézilabdacsapata ennyi néző előtt még nem szerepelt, főleg nem ilyen sok Fradi-szurkoló előtt. Mindkét csapat megérdemelte volna a döntőt, mert rendkívül jól felkészített Esbjerggel találkoztunk. Jesper Jensennel évek óta ilyen harcokat vívunk, általában hasonló végkimenetellel, amikor egy gól dönt. Három sarokra a saját otthonunktól, ilyen közönség előtt játszva, olyan boldogságot érzünk, amit fel sem fogunk. Eleve már az is csoda volt, hogy idáig eljutottunk, az pedig egy újabb, hogy még mindig nincs vége. Hálás vagyok mindenkinek, aki segített és végigkísért minket az úton. Nagyon boldog és büszke vagyok”.

A fővárosi zöld-fehérek a BL-idényben második őrült mérkőzésüket vívták, hiszen már a négy közé is fantasztikus feltámadást produkálva jutottak be, s ki tudja, vasárnap talán a harmadik ilyen összecsapás vár rájuk a döntőben.

„Megpróbálok nem megsérteni senkit. Bízom benne, hogy a legszebb női korban lévő játékosaimat a döntőre nem tolókocsin kell betolni – mondta nevetve. – Nagyon sok energiát fordítunk a regenerációra, vasárnap pedig szeretnénk méltó ellenfelei lenni a Vipersnek. Hogy abból a mérkőzésből mi sül ki tízezer fradista segítségével, majd meglátjuk.”

KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ
ELŐDÖNTŐ
FTC-Rail Cargo Hungaria–Team Esbjerg (dán) 30–29 (13–17)
Budapest, MVM Dome, 20 022 néző. Vezette: Backovic, Palackovic (szlovénok)
FTC:
Bíró B. – MALESTEIN 7, Klujber 5 (3), Szucsánszki, Kisfaludy 1, BÖLK 6, Márton G. Csere: Janurik (kapus), Tomori, LEKICS 5 (1), Cvijics, SZÖLLŐSI-ZÁCSIK 3, Hársfalvi, STOLLE 3, Papp D. Edző: Elek Gábor
ESBJERG: Kristensen – M. Jacobsen, Tranborg 2, Heindahl 1, Nielsen, INGSTAD 6, REISTAD 7. Csere: Milling (kapus), Breistöl 4, N. MÖRK 7 (4), Sanna Solberg 2. Edző: Jesper Jensen
Az eredmény alakulása. 9. perc: 4–3. 12. p.: 4–6. 15. p.: 7–8. 22. p.: 11–12. 26. p.: 13–14. 33. p.: 16–18. 43. p.: 21–21. 51. p.: 25–26. 56. p.: 28–26. Kiállítások: 12, ill. 10 perc. Hétméteresek: 5/4, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Jesper Jensen:
– Nagyon csalódottak vagyunk, mert megvolt az esélyünk arra, hogy bejussunk a döntőbe, közel álltunk hozzá. Erősen kezdtünk az első félidőben, ám a szünet után kihagytuk a lehetőségeinket – nagy volt a nyomás rajtunk a pályán az FTC részéről és a hazai szurkolók miatt is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik