Ide utazz ha meseszép Tündérrózsákat akarsz látni!

A Tündérrózsa - melyet sokan helytelenül Tavirózsának is hívnak – nyáron virágzik a legszebben. Magyarországon egyedül a fehér színváltozata fordul elő, a rózsaszín, piros, kék színűeket távol-keletről telepítik. Utánajártunk, hogy melyik tavakhoz érdemes ellátogatni, ahol gyönyörködhetünk ennek a ritka és meseszép növénynek a látványában. 

A Tündérrózsának külön száron nő a levele és külön száron a virága. Régebben minden részét (levelét, szárát, virágát) egészen apróra vágták és megfőzve fogyasztották, ezt hívták Tündérrózsa főzeléknek. A fehér tündérrózsa (Nymphaea alba) védett növény, levélnyele és virága akár 3 méter hosszúságúra is megnőhet, eszmei értéke 5.000 Forint. 

Hazánkban csak a fehér tündérrózsa őshonosForrás: Shutterstock/Stefano Benanti

A fehér tündérrózsával tavakban, holtágakban, tápanyagban gazdag, iszapos talajú álló- vagy lassan folyó vizekben találkozhatunk. A víz tisztán tartásában fontos szerepük van, mivel víz felszínén elterülő leveleik beárnyékolják a vízfelszínt, így csökkentik az esetleges algásodás kialakulását. 

TUDTAD?
A tündérrózsát az ősi egyiptomiak az élet eredetének szimbólumaként tisztelték. A tudományos nevét a görög mitológiából ismert vízi nimfákról kapta. Virágai mámorító hatásukról voltak ismertek, és régebben a virágait és magjait afrodiziákumnak tartották.
Órákig lehetne gyönyörködni a látványábanForrás: Shutterstock/Betty Shelton

Óhalászi-Holt Tisza - Tiszafüred 

Már-már klasszikusnak számít az Óhalászi-Holt Tisza mederszélben található, de több száz méter hosszan és helyenként 50-60 méter szélesen elterülő tündérrózsatársulása. Keresd fel a tiszafüredi Szabics-kikötőt, ahol csónakot bérelhetsz és egy túravezetés keretében megcsodálhatod a fehér tündérrózsákat. A holtág jellegzetessége a sötét színű, kristálytiszta víz, amit hófehér tündérrózsa mező és nádas szegélyez. A holtágban rengeteg elhalt fatörzs, tuskó található, melyeken csérek és szerkők költenek nagy számban. Itt más dolgod nincs, mint gyönyörködni, pihenni, napozni, élvezni a csendet a természet lágy ölén. 

 Hévízi-tó

A Hévízi-tó különleges növénye bekerült a város címerébe és zászlajába is. A Hévízi-tóba Indiából telepítették a színes tündérrózsákat. Az utóbbi időben a vörös tündérrózsa egy világos színű változata is megfigyelhető a tavon, de a lila, a kék és a pink árnyalatok is előfordulnak. A növény különlegessége, hogy késő éjjel nyílik, egészen másnap délelőttig, aztán a szirmai összecsukódnak. Igazán megnyugtató és gyógyító hatással van a szervezetünkre, ha a tóban úszkálunk, miközben a tündérrózsa levelei a tó párolgását fékezik, a fenéken szertekúszó indák pedig a rádiumos gyógyiszapot védik.

A Hévizi Tófürdőben színes tündérrózsák között úszhatunkForrás: Facebook/Hévíz Tófürdő

 Mosoni-Duna - Szigetköz

A fehér tündérrózsa a Felső-Szigetközben egyetlen, az Alsó-Szigetközben mindössze néhány helyen fordul elő. Ha erre kirándulsz, akkor a kristálytiszta, békés vizű Zátonyi-és Gazfűi –Duna ágon végig evezve fedezheted fel a csodálatos vízi élővilágot, és a tündérrózsák mellett kisvöcskökkel és édesvízi szivaccsal is találkozhatsz. A nyugodt folyón SUP túrákat is szerveznek, így közelebbről is megnézheted a lenyűgöző virágzó növényeket, vagy egy gyors fürdés erejéig meg is mártózhatsz köztük. 

A Mosoni-Dunán evezve is találkozhatunk fehér tündérrózsávalForrás: Facebook/Pisztráng Kör Egyesület

Jó hír, hogy te is segíthetsz elkészíteni hazánk fehér tündérrózsa térképét. Ha bárhol fehér tündérrózsával találkozol, a Vadonleső oldalán található térképen be is jelölheted. 

(Forrás: csodalatosbalaton.hu, itthonatiszatonal.blog.hu, termalfurdo.hu)

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek