Nem hitt a szemének a férfi, aki csak 2 másik utas társaságában szállt repülőre

Jak Scott igen meglepődött annak a három utasnak az egyikeként, aki nemrégiben felszállt egy Görögországba tartó kereskedelmi járatra, ugyanis egy magánrepülőgéphez hasonló élményben volt része annak ellenére, hogy mindössze 59 fontot (kb. 28 ezer forint) fizetett a szeptember 30-án induló Jet2 jegyéért Edinburghból Skiathosba.

Szinte üresen repült a gép - illusztrációForrás: AFP/2020 Getty Images/John Moore

Bár rendszeresen utazik, és már hallott a jelenségről, azt mondta, hogy ez volt az első alkalom, amikor majdnem üres repülőgépbe szállt be. Először akkor jött rá, hogy ez nem egy szokványos járat, amikor befordult a repülőtér kapujához, és szinte senki mást nem talált ott. Amikor a járat utolsó hívása is elhangzott, és még mindig nem érkezett más utas, a személyzet a kapunál közölte vele, hogy ő lesz az egyik a járaton utazó három személy közül.

Azt hittem, ez valami furcsa tréfa, amíg be nem léptem a gépbe" – mesélte.

Hozzátette,  nagyon bizarrnak találta, hogy ilyen kevés utas tartózkodott a fedélzeten, különösen a repülőjegy alacsony ára miatt.

Nem ez az első ilyen eset, amely meglepetést okozott. Januárban egy Kai Forsyth nevű brit diák kóstolhatott bele ebbe az érzésbe, amikor Londonból a floridai Orlandóba repült, és hamar rájött, hogy ő az egyetlen utas a fedélzeten. Forsyth videót is közzé tett akkor a kísértetiesen csendes repülésről a TikTok-on, ezzel a felirattal: „Mit tennél, ha te lennél az egyetlen utas, és a géped csak a tiéd lenne?" A nyolcórás utat ő a legénység tagjaival való barátkozással töltötte, kényelmesen elnyújtózkodott, és rácsodálkozott a határtalan mennyiségű rágcsálnivalókra – írja az independent.co.uk. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek