Milyen egy izlandi termálfürdő? Olyan mint nálunk egy kocsma

Ma már nem olyan nehéz eljutni Izlandra, a tűz és jég országába, hiszen közvetlen menetrend szerinti járat köti össze hazánk és az ország fővárosát, Rejkjavikot. A Wizz Air gépeivel átszállás nélkül, 5 óra alatt juthatunk el a vulkanikus hőforrások és hegyek által körülvett termálfürdők hazájába.

Az izlandi termálfürdőkről és az említett vulkanikus medencékről tudni kell, hogy valahogy úgy műküdnek, mint nálunk egy éttermi, vagy kocsmai törzshely, illetve úgy mint a japánoknál az onsen, és a sento fürdőházak. Ezek mind közösségi terek, ahova a helyiek pihenni, ismerkedni, beszélgetni járnak, és persze egy kicsit pletykálkodni is. 

A világ egyik legkülönlegesebb szabadtéri fürdője, a Kék LagúnaForrás: Shutterstock.com / Bhushan Raj Timla

Az országban uralkodó zord és hideg időjárás miatt egyébként is szükség volt a forróvizes medencék kialakítására, mert ahogy minden más kultúrában, itt is szeretnek az emberek úszni, és áztatni magukat a hinom melegben. De mielőtt arra gondolnánk, hogy csak szabadtéri medencéi lennének Izlandnak, jó ha tudjuk, hogy modern városi sportközpontokban is találni uszodákat, ahol a hagyományos úszási lehetőség mellett mindig van egy-egy kellemes, forróvizes medence is, ahol ücsörögni és társalogni lehet.

De azért valljuk be, az Izlandról készült képeken nem a 2. kerületi Komjádi uszodához hasonló hodályokban szeretnénk gyönyörködni. A jól kiépített, természetben található termálfürdők sokkal vonzóbban, és éppen ezért minden nap megtelnek a relaxáló, fürdőzésre vágyó izlandiakkal; és azokkal a turistákkal, akik szeretnek olyan helyekre járni, ahova a helyiek.

Ilyen fürdőhely például az Európa legkülönlegesebb fürdőinek listáján, valamint a "Világ 25 csodája 2012" között is szereplő Kék Lagúna, aminek helyszíni különlegessége mellett, gyógyító hatása is van. A Blue Lagoon vize és iszapja ugyanis jótékony hatással van a bőrre – szilikátokkal, különböző ásványi anyagokkal és moszatfajtákkal. 

Krauma termálfürdő, IzlandForrás: facebook / Krauma

De szintén közkedvelt a Secret Lagoon és a Myvant Nature Bath északon, továbbá sokan járnak az idén megnyílt, nyugaton található Krauma és az északi Geosea fürdőbe is. Ezeket turistaként is érdemes felkeresni.

Nem árt ismerni a szabályokat

Ahogy a japnán onsen-hez és sento fürdőkhöz is fürdőzési szabályok kötődnek, úgy az izlandiak is szigorúan veszik a higiéniai előírásokat. Minden fürdőben hosszú leírást találunk arról, hogy milyen előkészületek szükségesek a medencék használatához.

Például tilos az öltözőbe utcai cipővel belépni, tilos vizes testtel az öltözőben tartózkodni, valamint fürdés előtt alaposan meg kell tisztálkodni. Mindezek betartását fürdőmesterek ellenőrzik. De ha mi is figyelünk rájuk, akkor életünk egyik legjobb szabadtéri fürdőzésében lehet részünk, és még sárkányokkal sem kell megküzdenünk érte.

Medence a semmi (vagy éppen a minden) közepénForrás: Shutterstock.com / StockWithMe

A kiépített fürdők mellett rendeget Hot Spring-et, vagyis természetes hőforrást találni a szigetország területén. Ezek lehetnek könnyen felfedezhető nagy medencék, forró, hegyi patakok, vagy rejtett, pár négyzetméteres merülők. Varázsukat az őket körülölelő természeti táj adja, ráadásul a legtöbb (ez persze folyamatosan változik) ingyen látogathatók, vagy legfeljebb egy becsületkasszát találunk mellettük. Ha Izlandon járunk és szeretnénk megélni az ország kultúráját, mindenképpen iktassunk be egy szabadtéri, forró fürdőzést a programba. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek