10 remek program februárra a gasztro sétától a rockklasszikusokig

Februárban már várhatjuk egy kicsit a tavaszt, mehetünk piacozni, városnéző és kultúrtörténeti sétákra, de még ehetünk finom meleg leveseket, forró fánkot és kürtőskalácsot is. Ha álarcos bálba és Valentin-napi buliba nem is megyünk, egy jó koncertet, színházi előadást, beszélgetést betervezthetünk februárra. Mutatunk pár színes lehetőséget. 

A sort egy bátorsgápróbával kezdjük, amire február 8-án kerül sor. A toronykilátó látogatás és tárlatvezetés 14 órakor kezdődik a Budapest-Belvárosi Főplébánia-templomban, ahol bepillanthatunk a Március 15. téren álló hatalmas templom kulisszái mögé.

Forrás: Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom / Facebook.com

Egy szép kerek, 75 perces tárlatvezetésről van szó, ahol megtudhatjuk milyen titkokat rejtenek Pest városának első kövei, a „Trónoló Madonna" freskó, és a török kori imafülkék. Megismerhetjük, milyen kapcsolat fűzte Mátyás királyt és Liszt Ferencet a templomhoz, a toronykilátóból pedig egész Budapestet beláthatjuk a Duna folyásával együtt.

A következő program egy rendhagyó "majdnem titkos" zenés-irodalmi est, ahol Beck Zoli és Vecsei H. Miklós látja vendégül a kis létszámú közösséget. A két művész Kártyajáték című előadásának csak az időpontja adott, február 9., a pontos helyszíne majd csak az előadás napján derül ki a regisztrálók számára. 

Buszos parktörténeti séta a Ligetben

Ebben a hónapban is folytatódik a szombatonként tartott kalandos időutazás, ami a Városliget múltját tárja fel a jelentkezők előtt. A február 10-re tervezett buszos túrán anekdotákon keresztül leshetünk be a A Liget nyüzsgő életének kiemelkedő időszakaiba.

Forrás: ©Mohai Balázs / Millenium Háza

A hangsúly ezúttal is az épületeken lesz: a Millennium Házától, a Vajdahunyad várán és a Magyar Zene Házán át a Néprajzi Múzeum múltjától a jelenéig. A következő időpont február 18., feburár 25., március 4. A túra egy órás és 13 órakor indul.

KISKERTPIAC vasárnap

Nem titkoljuk nagyon szeretjük a kiskertpiac hangulatát, ezért is került bele a válogatásba, annak ellenére, hogy az év első ilyen eseménye immár sokadik éve a szerelemről szól! (Valentin-napi összefoglalónak majd egy másik cikkben olvashatjátok).

Forrás: kiskertpiac / Facebook.com

 A kiskertpiac három helyszínen, az Anker közben, a MADHOUSE teraszán és belső tereiben várja a majd a látogatókat február 12-én. Sok kedves kiállítóra, zöld növényre, természetközeli termékre és alkotásra, valamit finom gasztro- és italkínálatra számíthatunk ha kilátogatunk a piacra. Sőt, a természetközeli esküvőt tervező párok inspirációkat, és köszönetajándék ötleteket is kaphatnak a helyszínen.

Dupla koncert a Vígszínházban

A GRUND – vígszínházi fiúzenekar 2017. május elsején alakult, és a Vígszínház 121. születésnapján adta első koncertjét. A zenekar tagjai mindannyian a Dés-Geszti-Grecsó: A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék vígszínházi ősbemutatójának szereplői: Wunderlich József, Ember Márk, Zoltán Áron, Medveczky Balázs és a zenekarvezető: Fesztbaum Béla.

A zenekar egyre bővülő repertoárján helyet kap A Pál utcai fiúk számai mellett több, legendás vígszínházi sláger, jól ismert Presser-dal és természetesen néhány kedvenc a hazai és a külföldi klasszikus rock világából. A dupal koncertre február 12-én kerül sor a Vígszínházban.

Kulisszák mögött

Február 13-án visszatér a Nemzeti Táncszínház kulisszajáró eseménysorozata! Akik jelentkeznek rá, bebarangolhatják a táncelőadások alkalmával elzárt helyszíneket, méghozzá nem akármilyen kíséretben. Ezen a dátumon Ertl Péter, a táncszínház igazgatója vezeti majd az ingyenes, két órás  sétát 18 órától.

Gasztrokulturális élménynap

Pesten és Budán is, több helyszínen robog majd végig az a csapat, aminek a tagjai jelentkeznek a február 18-ra tervezett lengyel élménynapra. A program részeként a szervezők bemutatják a hazai lengyel közösség számára jelentős városrész, Kőbánya lengyel vonatkozású emlékeit, míg a Kispolszki söröző autentikus lengyel étel- és italkínálattal várja a vendégeket.

Tabán sztorik

A Jókai Anna Szalonban rendszeresen rendeznek egy olyan érdekes és jó hangulatú beszélgetőestet, ahol Szabó Zoltán Attila, író, A Tabán a világ közepe című könyv szerzője jobbnál jobb lokálpatriótákat, művészeket, alkotókat, közéleti személyiségeket, kutatókat hív meg.

Olyan személyiségeket akiknek az életére, munkájára nagy hatással volt/van a Tabán, illetve a Várkerület. A február 23-i estén Szabó Zoltán Attila vendége lesz Herczku Ági, Liszt-díjas népdalénekes, dr. Farbaky Péter, történész, a Kiscelli Múzeum főmuzeológusa és Filip Tamás, költő.

MentesFeszt

Az egészségtudatos fesztivál a február 25-i hétvégén különféle szakmai előadásokkal, kispiaccal, gasztroudvarral, vegán borokkal és sajtkülönlegességekkel csábít az ELTE Gömb Aulájába. A szervezők 2 szinten, több mint 1000 nm-en vonultatják fel a "mentes" irányzatok legnevesebb szereplőit, akik tippeket adnak, titkokat súgnak meg és inspirációt nyújtanak egy egészségesebb élet irányába.

Épületséta a Néprajzi Múzeumban

A Néprajzi Múzeum impozáns épülete megannyi szépséget és különlegességet rejt magában. A február 28-i vezetett séta során mindezekre fény derül, miközben a látogatók bejárják az épület fontosabb tereit, érintve többek között a világ kerámiáit bemutató látványtárat, valamint a látogatóközpont fő látványosságát, a Budapest Aranykora és a Liget projekt makettet. FONTOS: Az épületséta a kiállítás megtekintését nem foglalja magába. A vezetés időtartama 60 perc.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek