Egy pilótaként dolgozó utas segített lehozni a gépet, miután rosszul lett a kapitány

Amerikai akciófilmekhez hasonló jelenet játszódhatott le a Southwest Airlines egyik járatán, amelynek kapitánya rosszul lett, és hastáji fájdalmakra történő panaszai után elveszítette az eszméletét. Az amerikai diszkont légitársaság Boeing 737-700-as repülőgépe éppen Las Vegasból tartott az ohiói Columbusba, és már utazómagasságon repült, amikor a járat első tisztje jelentette a problémát a légiforgalmi irányításnak.  A Las Vegastól ekkor már mintegy 300 kilométerre repülő járat ezt követően visszafordult.

A fotó illusztrációForrás: AFP/Getty Images/Bruce Bennett

De ahogy a már említett akciófilmekben lenni szokott, az utasok között megjelent egy másik légitársaságnál dolgozó pilóta, aki felajánlotta a segítségét a leszállás végrehajtásában. Mindeközben a kapitányt az utastérben részesítették elsősegélyben, ebben pedig egy fedélzeten utazó ápoló segédkezett a légiutas-kísérőknek.

A járat később biztonságosan leszállt Las Vegas repülőterén, az utasokat végül egy csereszemélyzettel szállította Columbusba a légitársaság.

A Southwest közleményében elismerését fejezte ki a járat személyzetének és a segítséget nyújtó szakembereknek a helyzet professzionális kezeléséért, megköszönve az utasok ehhez nyújtott segítségét.

A járat kapitányát a leszállást követően kórházba szállították, a rosszullét okáról és a pilóta állapotáról azonban nem közöltek további részleteket. A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) vizsgálatot indított az ügyben – írja az airportal.hu a CBS News cikkére hivatkozva.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek