Ez a világlátott magyar kisfiú 9 éves korára már 43 országban járt

Még csecsemő volt, amikor szüleivel elindult első kilenchetes útjára a karib térségbe, kilencéves korára pedig már 43 országban járt. Ő Tóth Barna, akinek az élete egészen máshogy alakul, mint kortársaié.

Barni édesapjának, Tóth Gergely sebésznek régi álma volt, hogy hajón dolgozhasson, 2010-ben pedig sikerült megvalósítania, amire vágyott. A sürgősségi ellátásban dolgozó férfi hajóorvosként indult útnak, főtisztként pedig lehetősége adódott rá, hogy az egész családját magával vigye. Így került a mindössze hét hónapos Barni a fedélzetre.

Tóth Barna világjáró kisfiúnak és szüleinek igazán kalandos élet jutottForrás: Családi fotó

Azóta a család hosszabb-rövidebb időszakokra utazik el, egyébként Győrben laknak, itt jár Barni iskolába, amikor éppen nincsenek a hajón. A kisfiú már tud angolul, ami, ahogy mondja, csak úgy ráragadt az utak során. Szülei szerint előnyt jelent számára a világutazás: nagyobb rálátása van a dolgokra, mint kortársainak, és mindenről van véleménye.

Barni az anyukájával, Rákos Krisztinával együtt írják és rajzolják Barni kapitány kalandjait a világ körül.Forrás: Csapó Balázs/Kisalföld

"Háromévesen már emlékszem, hogy készültem az utakra, vártam az új kalandokat" – meséli Barni a Kisalföld cikkében. "Évente három-négy alkalommal mentünk, alkalmanként hat-nyolc hétre. Nagyon sok kedvenc helyem van a világon, nem is tudnék egyet választani. Szeretnék még visszamenni Bostonba, Ausztráliába is visszavágyom, mert ott az utcán is sétálhatnak gyilkos állatok és imádom a kalandokat. Szingapúrban pedig van egy csoda reptér, ahol van vonat, vízesés, amit éjszaka kivilágítanak."

Visszavágyik Ausztráliába, elmondása szerint azért, mert itt az utcán sétálnak a gyilkos állatok - ez itt a Daintree esőerdő - illusztrációForrás: ProDesign studio/shutterstock.com

Barni mindennapjairól, és a könyvről, amit édesanyjával együtt írtak, a Kisalföld cikkében olvashatsz bővebben.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek