Szenzáció: Egy 350 évvel ezelőtt elsüllyedt hajó rejtélyét fejtették meg a tudósok

Egy 17. századi hajó roncsát fedezte fel Anglia partjainál az Eastbourne-i merülésvezető búvár 4 évvel ezelőtt. A leletet már akkor annyira fontosnak tartották, hogy a legmagasabb szintű védelmet kapta. A szakértőknek azonban csak most sikerült kideríteniük a hajó származását, amely többek között nemes olasz márványlapokat szállított.

A hajó egészen pontosan 1672-ben süllyedt el, és 2019-ben talált rá David Ronnan búvár Sussex partjainál. Egészen idáig az "Ismeretlen roncs Eastbourne-nél" néven hivatkoztak rá, mivel semmit sem lehetett tudni a származásáról. Az elmúlt évek során az angol örökségvédelmi hivatal, a Historic England, a Holland Kulturális Örökségvédelmi Ügynökség és a Hajózási Régészeti Társaság (Nautical Archaeology Society, röviden NAS) búvárai és szakemberei folyamatosan a hajó azonosításán dolgoztak.

A fotó illusztrációForrás: Shutterstock.com

A roncsról begyűjtött bizonyítékok, az archívumokban történő kutatások és a fa évgyűrűinek elemzéséből pedig kiderült, hogy a roncs nem más, mint a Klein Hollandia nevű hadihajó maradványa. Az 1656-ban épült hajó a Rotterdami Admiralitás tulajdonában állt, és részt vett az 1665 és 1667 közötti második angol-holland háború minden jelentősebb csatájában. Az alábbi viedóban a búvárok a fedélzeten talált egyik ágyú torkolatát mérik éppen.

Mark Beattie-Edwards, a NAS vezérigazgatója elmondta: „A roncson történt első merülésünktől kezdve, már 2019 áprilisában lenyűgözött minket a tengerfenéken található anyagok sokfélesége. A hatalmas mennyiségú fa hajótest-maradvány, a hajóágyúk, a gyönyörűen kivágott márványcsempék, valamint a kerámialeletek mind arra utalnak, hogy egy 17. század végi holland hajóról van szó, amely Olaszországból tért vissza. Most, négy évnyi nyomozás és kutatás után magabiztosan azonosíthattuk a hajót."

Az elsüllyedt Klein Hollandia fedélzetén talált egyik tárgy, egy lenyűgöző mintájú kerámiapalackForrás: Nautical Archaeology Society, Facebook

A tengerfenéken talált leletek között volt a fa hajótest egy nagy darabja, ágyúk, olasz márványlapok és más kerámiadarabok. A márványlapok az olaszországi Carrarához közeli Apuan Alpok kőbányáiból származnak. A csempéket Hollandiába akarták szállítani, hogy elegáns otthonok építésére használják fel. Az alábbi kisfilmben a búvárok a márványlapokat tanulmányozzák:

A szakértők szerint a roncs állapota figyelemre méltó, és rengeteg információval szolgálhat a 17. századi holland hajók építésének módjáról és a hadihajó utolsó útja során végzett tevékenységéről.

Lord Parkinson örökségügyi miniszter szerint az azonosítás "bepillantást enged a 17. századba, lehetőséget adva arra, hogy többet megtudjunk ennek az időszaknak a tengerészeti történetéről, és feltárjunk több száz éves víz alatti kincseket" – mondta az izgalmas leletekről.

(Forrás: news.sky.comtelegraph.co.uk, americanchronicles.news)

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek