Expedíció indul a Csendes-óceánba hullott meteor darabjainak felkutatására

Várhatóan már nyáron útnak indul az a tudományos expedíció, amely az ismert harvardi fizikus, Avi Loeb vezetésével akarja felkutatni a 2014-ben Pápua Új-Guinea partjai közelében a Csendes-óceánba hullott, csillagközi térből érkezett objektumot – adta hírül az MTI. 

Meteor csapódik az óceánba
A kép illusztráció
Forrás: Shutterstock/Alexyz3d

Loeb professzor hipotézise szerint elképzelhető, hogy egy mesterséges, földönkívüli tárgy darabjai fekszenek a Manus-sziget közelében az óceán fenekén. A tudós az objektum darabjainak felkutatására 1,5 millió dolláros (538 millió forintos) költségvetésű expedíciót szervez. 

Loeb 2019-ben állapította meg, hogy az objektum a Naprendszeren kívülről érkezhetett. Ez volt az első csillagközi térből érkezett meteor, amelyet valaha észleltek. Loeb szerint a meteor csillagközi eredetét 2022 áprilisában az amerikai védelmi minisztérium űrparancsnoksága is megerősítette egy NASÁ-nak küldött dokumentumban. Loeb és kutatócsoportja azt is megállapította, hogy a NASA földközeli objektumokról vezetett katalógusában szereplő 272 meteornál keményebb volt az óceánba csapódott objektum.

A kéthetesre tervezett expedícióval a meteor darabjait akarják felkutatni a 1,7 kilométer mélységben lévő tengerfenéken. Ugyanis a töredékek elemzésével megállapítható lenne, hogy az objektum természetes képződmény vagy mesterséges eredetű. A hajós expedíció legénysége mágnesekkel, kamerákkal és reflektorokkal felszerelt eszközt húz majd az óceán fenekén. A kutatást egy 10 kilométerszer 10 kilométeres területen végzik. Loebék arra számítanak, hogy az objektum acél keménységű volt, és ezért akár több tucatnyi egy centiméternél nagyobb szilánkot is fognak találni. Loeb nem zárta ki, hogy kudarcot vallanak. De mint hangsúlyozta: a rendkívüli állításokat rendkívüli bizonyítékokkal kell alátámasztani.

A projektben a Princetoni Egyetem, a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech), az angliai Cambridge-i Egyetem és a Stockholmi Egyetem kutatói is részt vesznek. A Galileo Projekt céljai közé tartozik azoknak az objektumoknak a vizsgálata is, amelyek a csillagközi térből "látogatnak el" a Naprendszerünkbe.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek