Egy világhírű paleontológus rátalált a legősibb temetkezési helyre

A Dél-afrikai Köztársaságban az őstörténet legrégebbi sírjainak felfedezéséről számolt be június 5-én Lee Berger világhírű paleontológus; a felfedezés révén legalább százezer évvel korábbra datálhatók a temetkezési szokások első nyomai.

Lee Berger bejelentette, hogy felfedezte a valaha talált legrégebbi sírokat Dél-Afrikában, ami mintegy 100 000 évvel korábbra datálta a halotti gyakorlat első nyomaitForrás: AFP/Luca Sola

Egy keskeny folyosóhálózat végén található fülkében találtak rá az ember távoli rokonainak megkövült maradványaira. Az emberformájú egyedek teste magzatpózba összezsugorodva maradt fenn, mintegy 30 méterrel a föld alatt. Az ásatásokat még 2018-ban kezdték el. A felfedezők megállapították, hogy a lyukformájú sírokat a kiásott földdel visszadugaszolták, amiből arra következtettek, hogy az őskori holttesteket szándékosan temették el.

Az emberformájúak esetében valaha feljegyzett legrégebbi temetkezésekről van szó, amelyek legalább százezer évvel korábbiak a Homo sapiens temetkezéseinél"

- állítják a tudósok tudományos lektorálás előtti cikksorozatukban; az anyag később az eLife című tudományos folyóiratban jelenik majd meg.

Az ásatásokat a Johannesburgtól északnyugatra fekvő, az emberiség bölcsője néven ismert, az UNESCO világörökségi listáján szereplő régészeti helyszínen végezték.

Az eddig feltárt legrégebbi temetkezési helyek - egyebek mellett a Közel-Keleten és Kenyában - körülbelül az időszámítás előtt 100 000 évre datálódnak, és a Homo sapiens maradványait tartalmazzák.

A most megismert dél-afrikai sírok az i.e. 200 000 - 300 000 közöttiek, és a Homo naledi nevű, kistermetű (mintegy másfél méter magas), narancsnagyságú aggyal rendelkező emberféle maradványait őrzik.

A Homo naledi a több millió éves lények jellemzőivel - mint a primitív fogazat és a mászásra alkalmas combok - rendelkezett, ugyanakkor a lába hasonlított a mostani emberéhez, és a kezével képes volt az eszközhasználatra.

"A felfedezések azt mutatják, hogy a temetkezési szokások nem korlátozódtak a Homo sapiensre vagy más, nagyméretű aggyal rendelkező emberfajtákra" - állítják a tudósok. Ezt az elméletet, amely szembemegy azzal az általánosan elfogadással, amely szerint a halál tudata és az ide sorolható szokások csak az emberrel kapcsolatosak, Lee Berger már 2015-ben felvetette, amikor bemutatta a világnak a Homo naledit. Az elmélet már akkor nagy vihart kavart, számos szakember megkérdőjelezte a médiában népszerű, a National Geographic támogatását élvező amerikai paleontológus tudományos alaposságát.

Ezen a fotón Lee Berger professzor, őslénykutató, felfedező  a The National Geographic Society tagja magyarázza a Homo Naledi felfedezésének tudományos jelentőségétForrás: AFP/Luca Sola

"Ez túl sok volt akkoriban a tudósoknak" - mondta egy interjúban az AFP francia hírügynökségnek Berger. Az 57 éves felfedező szerint hegyes vagy éles szerszámmal a sírok falába vésett mértani jelképeket is találtak. A négyszögeket, háromszögeket és kereszteket szerinte tudatosan vésték a lesimított felületre.

A kutatók régóta társítják a tűzgyújtás, a vésés vagy a festés képességét a modern ember agyi képességével, mint például a cro-magnoni emberével. A felfedezésekben részt vevő Augustín Fuentes, a princetoni egyetem antropológusa szerint a temetkezés, az értelem és a művészet jóval korábbi eredetű és bonyolultabb lehet, mint gondolnánk, és feltehetően nem csak az emberre jellemző - olvasható az MTI összefoglalójában.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek