Horogra akadt a Pontyóriás a Tisza-tóban!

Szenzációként jár körbe a világhálón annak a gigantikus pontynak a fényképe, melyet a Tisza-tó eddigi legnagyobb kifogott halának köszönhetünk. 

Javában tart a III. International Carp Marathon (ICM) a festői szépségű Tisza-tó partján, ahol napról napra egyre nagyobb halak akadnak horogra. Május 25-én, szerdán pedig újabb versenyrekord és egyben tórekord is született! A most partra került hal egy 2016-ban kifogott és később elopott, majd visszaszerzett 28 kilós példány helyét vette át a képzeletbeli dobogó legfelsőbb fokán – tudtuk meg a Pecaverzum oldaláról.

Horogra akadt a Tisza-tó eddigi legnagyobb hala, egy óriásponty formájában.Forrás: International Carp Marathon FB oldala

Nem kis meglepetéssel szolgált a Tisza-tavon zajló III. ICM, történt ugyanis, hogy már rögtön a 164 órás verseny elején megdőlt az ICM all-time rekordja egy 22,65 kilós ponttyal. Ezt követően sem volt megállás, hiszen egy még nagyobb hal került partra, az előző csúcstartónál 14 dekagrammal súlyosabb. És bizony, még ezt is tudták fokozni a versenyzők! Május 25-én, szerdán délelőtt bombahírként érkezett, hogy egy újabb kapitális pontyot fogtak, amely nemhogy új versenyrekord, hanem a Tisza-tóból valaha kifogott legnagyobb hitelesített ponty is. Azaz: megszületett az új Tisza-tavi pontyrekord! 

A gigantikus ponty érkezése.Forrás: International Carp Marathon / FB-oldal

A szervezők tájékoztatása szerint az új csúcstartó hal tömege: 28,39 kilogramm. A halnak az A16-os helyen horgászó Ashima Bojliroller Hungary Team örülhetett. Ahogy azt a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. megerősítette, jelenlegi ismereteik szerint valóban ez a legnagyobb ponty, amit valaha kifogtak a Tisza-tóból.

A fődíj 1 millió forint értékű vásárlási utalvány, de díjazzák a legnagyobb halat kifogó csapatot is 400 ezer forint értékben, és a szektorok 1.-3. helyezettjei is számíthatnak nyereményre.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek