Idén is keresik az Év Strandételét

A legtöbb Balatonon nyaralónak van favorit strandétele, sok esetben törzshelye is, ahol a legfinomabb hekket, lángost, velős pirítóst és retro burgert kapni. De egyre többen vannak olyan utazók is, akik az extravagánsabb strandételekre utaznak, sőt még gasztro-körutat is tesznek értük a magyar tenger körül. Egyrészről nekik és az ujdonságokra nyitott strandételek kedvelőinek, illetve az elhivatott séfeknek és szakácsoknak szól az Év Strandétele verseny, melyet a Balatoni KÖR most nyolcadszor is meghirdet.

A korábbi nyertes - a Répa-dogFotók: Heim Alexandra

A verseny idei újdonsága, hogy a zsűri külön díjazza majd a bisztró és a büfé kategóriát, így különlegesebb alapanyagokból, komolyabb konyhatechnológiával készített ételekkel is lehet indulni. Szintén újdonságként adnak majd ki vegatáriánus, illetve vegán különdíjat, ezért külön biztatják a nevezőket, hogy ebben a műfajban is nevezzenek ételt.

A kednenceket, és új recepteket július 15-ig lehet nevezni az info@balatonikor.hu e-mail címen - írták a verseny sajtóközleményében. Az elmúlt években olyan ételek nyertek mint a Harcsa&Krumpli, a Vízikutya, a Pulled Ponty, a Gofcsi, a Répa-dog és egy extra koviubi leves.

Kritériumok tekintetében azok az ételek esélyesek a győzelemre, melyeket bármelyik strandbüfében vagy strandbisztróban elő lehet állítani, mert a végső cél, hogy a receptet máshol is átvegyék, ezzel megújítva a strandgasztronómiát.

A különdíjas - bundáskenyér extrákkalFotók: Heim Alexandra

Nevezni továbbra is lehet levessel, főétellel és desszerttel egyaránt, a lényeg, hogy az étel egészséges, jó minőségű, lehetőleg környékbeli vagy regionális alapanyagokból készüljön, legyen egyszerű, de kreatív és nyárias, illetve elvitelre is alkalmas. A versenyen bármelyik part menti büfé vagy étterem  indulhat, vagyis nem kell közvetlenül strandon lennie, elég, ha a parthoz közeli hely.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek