Vulkanikus borok folynak Gyöngyöspatán poharakba és bográcsokba

A Vulkanikus Borok Fesztiválja egy hagyományteremtő és egyben hagyományőrző gyöngyöspatai rendezvény, mely elsősorban a helyi borok különlegességére, s ezzel együtt a helyi kulturális értékekre szeretné felhívni a figyelmet. Idén 6. alkalommal rendezik meg, és egy egész hétvégét (augusztus 26-27-28.) felölelnek majd a programok.

Fotós: Kőrösi Tamás

Pénteken, augusztus 26-án  szakmai programokkal és koncertekkel nyit a fesztivál. Szombaton már délelőtt 11 órától kezdetét veszi a forgatag, vagyis a Vulkanikus Borok Fesztiválja, ahol a szervező pincészetek – a Kárpát-medence területéről, szintén vulkanikus területeken gazdálkodó vendégborászokkal karöltve – várják a látogatókat.

Ám a Hétsoros Pincefaluban, mely a rendezvény állandó helyszíne, apró kis helyi, úgymond „házi" borászatok is kitárják pincéjük ajtaját, és  nagykereskedelemben nem kapható boraikkal, palóc ételeikkel várják a vendégeket.

A Vulkanikus Borok Fesztiváljának kísérőrendezvénye a Gyöngyöspatai Pincepörköltfőző Verseny, mely jellegében nem, csak nevében különül el az előbbitől. A versenyre bárki nevezhet a fesztivál délelőttjén az úgynevezett Tulipános Háznál, ahonnan a zsűri körbe-körbe járva kóstolja és értékeli a pincék előtt, a szabad ég alatt készülő, bográcsban rotyogó ételeket.

A jó hangulat, már a képekből is sugárzikFotós: Kőrösi Tamás

Vasárnap palóc reggelivel és palackos vásárlási lehetőséggel várják a kiállító borászok a kitartó vendégeket - olvasható az esemény közleményében, és a Facebook-oldalán is. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek