Lisszabonból Portóba picit több mint egy óra alatt?

Portugália fővárosa Lisszabon és második legnagyobb városa, Porto 337 kilométerre fekszik egymástól, és a leggyorsabb vonat jelenleg három óra alatt teszi meg ezt a távot az óceánparton.

PortoForrás: ESB Professional/Shutterstock

Antonio Costa miniszterelnök azonban a héten bejelentette, hogy egy vadonatúj nagysebességű vonalat terveznek létrehozni a két város között, ami nem csak a helyiek, de a turisták számára is örömteli hír lehet.

Az új vonat 300 kilométeres óránkénti sebességet is elérheti, a menetidő így mindössze egy óra 15 percre csökkenhet. Ez pedig azt jelenti, hogy ha Lisszabonban szállunk meg, akkor akár egyetlen napra is ellátogathatunk Portóba, hogy felfedezzük a város minden zegét-zugát.

És ez még nem minden. Az új vonal végül egészen a spanyolországi Vigoig kanyarog majd, így Ibéria teljes atlanti partvidékének meglesz a nagysebességű vasúti összeköttetése. A legalább 5 milliárd eurós beruházás várhatóan 2024-ben kezdődik, és a 2030-as évek elejére fejeződik be - írja a Time Out brit magazin.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek