Már csillog és szikrázik a Szent Péter téri karácsonyfa és a betlehem

Az idei fenyőfa a közép-olaszországi Abruzzo tartományból érkezett, a betlehemet pedig a Friuli-Venezia Giulia régió ajándékozta a a Vatikánvárosnak. Fényeiket a Szent Péter téren szombat késő délután tartott adventi szertartáson kapcsolták fel.

A 2016-os vatikáni karácsonyfa - amint van elérhető friss képünk az idei fáról, mutatjukForrás: wantedinrome.com

A rossz idő miatt az átadási ünnepség a két régió küldöttségével a vatikáni audiencia-teremben zajlott. A fénygyújtás pillanatára azonban elállt az eső, és a tér megtelt elsősorban római családokkal és külföldiekkel. A fenyőfa és a betlehem az idén is hagyományos helyére, a Szent Péter tér közepére került, az ókori római obeliszk mellé.

Az Appenninekből érkezett hatvankét éves és huszonhat méter magas jegenyefenyő a 134 lakosú Rosello település környékéről származik. Néhány hete kamionnal szállították a Szent Péter térre.

A fát szokás szerint a Vatikáni Állam színeit idéző arany és ezüst gömbökkel öltöztették fel, a kisebb díszeket pedig Abruzzo tartomány településeinek iskolásai, idősei, valamint pszichológiai rehabilitációs intézeteinek lakói készítették. A fények energiatakarékos ledlámpák.

A Szent Péter térre kerülő fát mindig más olaszországi régió, vagy európai állam ajándékozza. Ahonnan a mostani fenyő származik, onnan további negyven, kisebb fenyőt szállítottak a Vatikánba, amelyeket a Szent Péter-bazilikában és a Vatikán más helyszínein állították fel.

A betlehem az Udine városhoz közeli Sutrióból érkezett. Hagyományos betlehemábrázolásról van szó. A Jézus születését bemutató jelenet Karnia-térség évszázados hagyományait jelképezi: a cédrusfából kézzel faragott alakok a szent család tagjai mellett a térség hétköznapi szereplőit is bemutatják, pásztorokat, asztalosmestereket, szövőnőket, utcai kereskedőket portékájukkal a hátukon. A gyermek Jézus szobrát december 24-én este helyezik majd a jászolba. A fenyőfa és a betlehem január 8-ig maradnak a Szent Péter téren.

December 8-án nemzetközi betlehemkiállítás is nyílik a Szent Péter tér oszlopcsarnokában, amelyen szokás szerint magyar kézműves betlehemek is láthatók lesznek.

Ferenc pápa Abruzzo és Friuli küldöttségét fogadva kijelentette: a fenyőfa és a betlehem a mai napig magával ragadja a kicsiket és nagyokat egyaránt. A fa fényeivel utat mutat a sötétben, életünk bűnnel, félelemmel, fájdalommal teli árnyékában, és ahogyan a fáknak, az embereknek is szükségük van gyökerekre, mert "csak az, aki jó termőföldben ereszt gyökeret, tud a helyén maradni, növekedni, érni, ellenállni az őt tépázó szeleknek, és viszonyítási ponttá válni azok számára, akik rá tekintenek. Gyökér nélkül nem ez történik, erős alapok hiányában minden inog: ezért fontos őrizni a gyökereket az életben, éppúgy mint a hitben" - hangoztatta Ferenc pápa.

Az egyházfő a betlehemet a karácsony igazi gazdagságának nevezte, és azt mondta még, hogy Jézus születése "egyszerű és családias" volt, mást képviselt a mai rohanó világ fogyasztói karácsonyával szemben.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek