Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Megint megdobálták III. Károlyt

default user icon
MME
III. Károly lutoni látogatása nem alakult éppen problémamentesen. Rövid időn belül ez volt a második alkalom, hogy valaki tojást hajított az uralkodó feje felé. Az elkövetőt elfogták, indítéka egyelőre nem ismert.

Néhány héttel ezelőtt Yorkban történt hasonló eset, amikor III. Károlyt egy huszonéves férfi dobta meg tojással, miközben azt kiabálta, hogy „ez az ország rabszolgák vérével épült”.

Nos, az uralkodó lutoni látogatása most hasonló botrányba fulladt, ugyanis egy másik fiatal férfi úgy próbálta kifejezni nemtetszését a király felé, hogy tojást dobott felé. Ebben az esetben az indíték egyelőre nem ismert, ahogy az sem, hogy célba ért-e az üzenet, azt viszont biztosan tudni, hogy úgy, mint a yorki támadásnál, most is elfogták és kihallgatták az elkövetőt.

A dobálás után kissé át kellett tervezni III. Károly király útját, de végül folytathatta a városháza előtt összegyűlt helyiek üdvözlését.

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss