Kínos: Dubrovnik kisfilmet készített a turistáknak, hogyan illik viselkedniük

Dubrovnik városa és a helyi idegenforgalmi hivatal közös kisfilmje megismerteti a nézőket azokkal a viselkedési szabályokkal, amelyeket a látogatóknak be kell tartaniuk a város történelmi központjában. A kampány célja a turisták felvilágosítása és edukálása a városban rájuk vonatkozó szabályokról. Íme a videó, amit eddig nem sok város mert elkészíttetni:

Ahogy láthattátok a kisfilmben, az üzenetek közé tartozik a megfelelő öltözködés a történelmi városrészben, vagy éppen a kerékpározás és elektromos robogó használata, a cigarettacsikkek eldobálása és a kutyasétáltatás is.

"Nem az a célunk, hogy megbüntessük a turistákat, hanem az, hogy egyszerű módon megismertessük velük, mi az elfogadható viselkedés az UNESCO által védett területen"

– mondta Mato Franković, a város polgármestere a film dubrovniki bemutatóján.

Dubrovnik tudatosan védi a környezetét és lakóinak nyugalmát - illusztrációForrás: Shutterstock / Készítette: Dawid Rojek

A filmet már most több helyen vetítik, többek között a Croatia Airlines járatain és a Gruz kikötőjébe érkező tengerjáró hajókon, illletve majd a dubrovniki repülőtéren és a kikötőben. Később pedig a városi, az önkormányzati vállalatok és intézmények valamennyi platformján látható lesz. Emellett Dubrovnik szállodáival is folynak tárgyalások - írja a turizmus.com a croatiaweekcom hírére hivatkozva.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek