Anyaszült meztelenül ült be egy pár ebbe az angol vendéglőbe

Egy somerseti pub vendégei sokkot kaptak, amikor meglátták, hogy egy férfi és egy nő anyaszült meztelenül sétált be a helyre vacsorázni – olvasható a Lad Bible oldalán. 

A Railway Inn vendéglő, ahová meztelenül sétált be a párForrás: Facebook/The Railway Burnham-on-sea

Neil Cox és Danielle Quiggan június 2-án koraeste meztelenül ült be a Railway Inn nevű vendéglőbe vacsorázni, a felhábordott vendégek pedig a TripAdvisoron fejezték ki nemtetszésüket az esettel kapcsolatban. 

Az egyik család fel is állt, és elment máshova vacsorázni, majd ezt írták értékelésükben: "Miközben italt rendeltünk, egy pár meztelenül sétált be a vendéglőbe, ami sokkoló volt mindenki számára. Arra számítottunk, hogy az alkalmazottak megtagadják a kiszolgálásukat, hiszen a pubban több gyermekes család is tartózkodott. Nem így lett, ezért úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk a vendéglőt, és keresünk egy másik helyet a városban. Sajnos egy másik család ezt nem tudta megtenni, mivel ők már rendeltek ételt."

Egy másik vendég szerint pedig nem kellene családi vendéglőként hirdetni a helyet, és a személyzetnek sem lett volna szabad kiszolgálni a nudista párt. 

Cox és párja több éve naturista, Cheshire-ben élnek és állításuk szerint ott vannak olyan üzletek, élelmiszerboltok és kocsmák, ahova bárki bármikor gond nélkül bemehet teljesen meztelenül. Szerinte a vendégek reakciója nem azt tükrözte, ami valójában történt a somerseti vendéglőben.

"Ez egy viszonylag új hely volt, és az emberek nem számítottak rá, hogy teljesen meztelenül lépünk be az ajtón. Leültünk a vendéglő sarkában és megvacsoráztunk. Először mindenki csak bámult minket, majd többen odajöttek hozzánk beszélgetni, és közös fotókat készíteni, aztán mindenki visszaült a helyére és nyugodtan folytatta a vacsoráját." – mondta Cox. 

A vendéglő szóvivője elmondta: "Negatív és pozitív megjegyzéseket is kaptunk, amelyeket figyelembe veszünk, de tudni kell, hogy a naturizmus teljesen legális az Egyesült Királyságban, büszkék vagyunk az inkluzivitásra, és üdvözöljük mindenki egyéniségét" – mondta.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek