Vágólapra másolva!
A Telekom Veszprém ugyan 37-35-re elveszítette az Aalborg elleni negyeddöntő visszavágóját a kézilabda Bajnokok Ligájában, de összesítésben így is öt góllal jobbnak bizonyult riválisánál. A négyes döntőbe jutásból Lékai Máté is szép gólokkal vette ki a részét.

A Veszprém magyar válogatott irányítója a második félidőben kapott lehetőséget Momir Ilictől, amit két góllal hálált meg. Az egyik ez a takarásból, Omar Yahia passzából rövid mozdulattal ellőtt labda volt:

Szintén kiválóan teljesített Ligetvári Patrik, aki a védelem közepén nyújtott kimagaslót, és emellett ő is kétszer talált a kapuba.

A balszélső Manuel Strlek már a 600. gólját szerezte a Veszprém mezében. A horvát klasszis a dániai összecsapáson négyszer volt eredményes. Íme a legszebb:

Az Építők 2014, 2015, 2016, 2017, 2019 és 2020 után hetedik alkalommal jutottak be a BL négyes döntőjébe, amit ezúttal is Kölnben rendeznek meg.

A rendkívül elnyújtott, hosszú szezon utolsó eseményére a június 18-19-i hétvégén kerül majd sor.