Kőbán Rita, Jónyer István és Schmitt Pál is bekerült a magyar sport halhatatlanjai közé

MOB Olimpikonok Olimpiai bajnok Schmitt Pál A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja 2017. november 9-én köszönti a 25 évvel ezelőtti, 1992-es barcelonai olimpia magyar hőseit.
A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja 2017. november 9-én köszönti a 25 évvel ezelőtti, 1992-es barcelonai olimpia magyar hőseit.
Vágólapra másolva!
Kőbán Ritát, Jónyer Istvánt és Schmitt Pált iktatta be tagjai közé a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete.

A 2020 szeptemberében megválasztott trió beavatására a világjárvány miatt került sor kétéves csúszással.

"A pandémia minket is kicsit megcibált, de nagyon jól átvészeltük, fő célkitűzésünket, a sport népszerűsítését a gyerekeknél meg tudtuk tenni online formában, a járvány enyhülésével pedig továbbra is tesszük személyes jelenléttel" - fejtette ki a csütörtöki ünnepségen Nagy Tímea, az egyesület elnöke, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző.

"Bízunk benne, hogy egyre több gyereknek tudjuk megmutatni a sport iránti szeretetet, a sport lényegét, hogy ezáltal nemcsak azért sportoljanak, mert kötelező a testnevelésórán, hanem mert megtalálják benne a saját céljukat" - szögezte le az 1991-ben alakult egyesület elnöke.

Vajda Vilmos mesteredző, a kajak-kenu válogatott volt szövetségi kapitánya laudációjában kiemelte az olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakos Kőbán Rita győzni akarását, aki húsz évet versenyzett a világ élvonalában.

Kőbán Rita, Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének új tagja Fotó: Mudra László [origo]

fogalmazott Kőbán, aki hangsúlyozta büszkeségét.

"Jó barátot üdvözlök, akit hosszú évek óta ismerek és harcostársam a sporthagyományok őrzésében" - köszöntötte Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke a vb- és Eb-győztes asztaliteniszező Jónyer Istvánt, aki ugyancsak a Nemzet Sportolója. "Az élsportban letette a névjegyét, olyan eredményeket ért el, amelyekre mindannyian büszkék lehetünk, és önmagukért beszélnek. Ugyanakkor hétről hétre elmegy a gyerekek közé bemutatókra, nem sajnálja az időt és energiát, hogy kedvet csináljon."

szögezte le Jónyer István, kiemelve: különösen Európán kívül játszott jól.

Jónyer István is bekerült a halhatatlanok közé Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) volt főtitkára az ötkarikás és vb-aranyérmes párbajtőrvívó Schmitt Pált, a Nemzet Sportolóját méltatta.

"A XX-XXI. század magyar sporttörténelmének legnagyobb sportvezetője, szinte példátlan, hogy sikert sikerre halmozott, bármilyen feladatba is kezdett. Minden pályát befutott, és mindenütt a csúcsra ért" - fejtette ki, kiemelve sportolói mellett a 80. születésnapját múlt pénteken ünneplő Schmitt sportvezetői és vezetői pályafutását.

emelte ki Schmitt Pál. Hozzáfűzte: az ünnepségen nála lényegesen idősebb és sikeresebb sportolók is vannak.

Schmitt Pál is bekerült a magyar sport halhatatlanjai közé Fotó: Polyák Attila - Origo

"Ti voltatok az összes többi bajnokkal, olimpikonnal, magyar válogatottal egyetemben, akik hosszú időn keresztül az értelmét adtátok az életemnek" - szögezte le a MOB volt elnöke.

A korábban Halhatatlanok Klubjának, később Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének kiemelt célja, hogy példaképeket állítson a fiatalok elé.

A tagok nem kapnak díjazást, jelentős feladatuk, hogy járják az országot, a határon túli településeket, és pódiumbeszélgetések alkalmával iskolákban, művelődési házakban beszélgessenek sportpályafutásukról, terjesztve a sport értékeit, az olimpiai eszmét.

A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének jelenlegi tagjai:
Darnyi Tamás, Dunai Antal, Egerszegi Krisztina, Fa Nándor, Faragó Tamás, Gyulay Zsolt, Hegedüs Csaba, Jónyer István, Kamuti Jenő, Kásás Tamás, Keleti Ágnes, Kovács Katalin, Kőbán Rita, Magyar Zoltán, Nagy Tímea (elnök), Polgár Judit, Rejtő Ildikó, Schmitt Pál, Török Ferenc, Vaskuti István