Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

3000 tonna Kinder termék ment a kukába a szalmonella-botrány után

default user icon
MME
Kiderült, hogy az áprilisi szalmonellás megbetegedések után összesen 3000 tonna Kinder tejterméket vettek le a polcokról, illetve vontak vissza a piacról. A Ferrero cég franciaországi igazgatója azt mondta, hogy ez a lépés több tízmillió eurós hatással lesz a cégre.

Mint arról a Mindmegette is beszámolt, a húsvéti időszak előtt több száz gyerek betegedett meg, miután szalmonella baktérium által fertőzött Kinder márkájú terméket (Kinder meglepetés, Schoko-bon, minitojás) fogyasztottak.

Nicolas Neykov, a Ferrero cég franciaországi igazgatója szerint azonban nem hanyagság miatt következett be a baj, hanem üzemzavar történt, ugyanis a vizsgálat kiderítette, hogy a fertőzésért egy vajtartály szűrője okolható a belgiumi arloni üzemben.

A cég szerint a botrány miatt 40 százalékkal csökkent a forgalmuk húsvétkor Európa-szerte, ez pedig több tízmillió eurós kárt okozott nekik. A visszahívott 3000 tonna terméket megsemmisítették, továbbá a Ferrero bejelentette, hogy mostantól az üzemekben végzett ellenőrzések 50 százalékát külsős laboratóriumokra bízzák.

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss