Egyre lejjebb, egyre több pénzért – a CR-sztori, avagy egy mélyrepülés anatómiája

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2023.02.04. 11:25
null
Még szokni kell – Cristiano Ronaldo, a szaúd-arábiai Al-Naszr futballistája (Fotók: AFP, Getty Images)
Cristiano Ronaldo minden idők egyik legjobb és legnagyobb hatású labdarúgója, azonban amit az elmúlt fél évben tett saját nimbuszának lerombolásáért, finoman szólva is kellemetlen. A portugál klasszis nem egyszerűen kisakkozta magát a futballelitből, de egy több évtizedes barátságot és üzleti partnerséget rúgott fel, miközben új, (egyelőre) kétesnek tűnő támogatókat gyűjtött maga köré. A spanyol és a portugál sajtó utóbbi hónapokban összegyűjtött anyagai alapján szemlézzük Ronaldo mélyrepülésének sztoriját.

 

„Vagy elintézed nekem a Chelsea-t vagy a Bayernt, vagy szakítunk!” – fogalmazta meg ultimátumát 2022 nyarán a 37 éves Cristiano Ronaldo a futballvilág legprominensebb játékos­ügynökével, Jorge Mendessel szemben, akit hosszú éveken át apjaként tisztelt, miután még gyerekkorában elvesztette az édesapját. Nem ez volt a futballista első hisztérikus követelése Mendestől, akivel szinte együtt indult el a siker, a hírnév és vagyon útján, és bár az ügynöknek nincs vonatkozó felsőfokú végzettsége, de az öntörvényű sztárok kezeléséből legalábbis nagydoktorija lehetne. Csakhogy ezúttal az ultimátum azután hangzott el, hogy Mendes közölte Ronaldóval: nem ért egyet számos döntésével, amelyet az elmúlt években hozott, kezdve azzal, hogy elhagyta a Real Madridot.

Korábban a játékos mindent megtett, amit Mendes kért tőle, az ügynök pedig nemcsak Ronaldo, de az édesanyja, a fiára óriási hatással lévő Dolores Aveiro bizalmát is elnyerte. Mégpedig a legelső időkben, Mendes ugyanis Aveiro asszonyhoz fordult, amikor a fia 17 évesen még csak óriási tehetségnek számított, hogy elhappolja a srácot a kor másik sztármenedzserétől, a Luís Figót képviselő José Veigától.

Amit azonban Ronaldo tavaly év végén felrúgott, nem szimpla szerződés volt, annál sokkal több. Mendes és közte az évek során családi és üzleti kötelék alakult ki, ugyanis együtt vitték a Polaris nevű céget, amely a játékos képi jogait gardírozta. Emellett a játékosügynök Ronaldo legidősebb gyerekének, a futballista pedig Mendes egyik fiának a keresztapja, míg Dolores asszony néhány éve még így nyilatkozott a menedzserről a Caras magazinnak: „Sohasem tudom kellőképpen megköszönni Jorgénak, amit a családunkért tett. Egy barát, aki ma már sokkal több ennél – családtag.”

A Sportingban nevelkedő Cristiano Ronaldót a tehetsége eljuttatta volna bárhova, Mendessel vagy nélküle, de tény, hogy az ügynök már 2003-ban látta, hogy az asztalukon fekvő számos ajánlat közül a Manchester Unitedé a legjobb. Többször ült le tárgyalni az MU legendás menedzserével, Alex Fergusonnal, egyszer úgy, hogy néhány nappal korábban autóbalesetet szenvedett, és alig látott ki a megdagadt szemhéja mögül. Tény, hogy Mendes Gestifute nevű játékosügynöki cége Ronaldo nélkül is a legnagyobbak közé tartozna, de kétségtelen, hogy ügyfele Aranylabdái emelték felfoghatatlan magasságba.

(Infografika: Dancsák András)
 A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
(Infografika: Dancsák András) A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!



ÜGYES VARÁZSLÓBÓL KÉTSÉGBEESETT TŰZOLTÓ

„Ha most elém tennének egy szerződést, hogy Jorge Mendes legyen a hollywoodi ügynököm, és elkezdhetném a színészi karrieremet, gondolkodás nélkül aláírnám” – fogalmazott még 2015-ben Jonathan Sánchez és Miguel Cuesta La clave Mendes (A Mendes-kulcs) című könyvének előszavában Ronaldo. Néhány évvel később, a szaúdi Al-Naszrhoz viszont már Mendes közvetítése nélkül írt alá a portugál klasszis, meglehet, ebben akadt segítője, mégpedig a személyi asszisztense, Ricardo Regufe személyében.

Noha Ronaldo az első Szaúd-Arábiából érkező ajánlatot akkor kapta, amikor 2021-ben elhagyta a Juventust, akkor még Mendes mellette volt. Az Al-Ahli kereste meg a portugált, aki azonban kitartott amellett, hogy az európai elitben akar játszani, és ebben az ügynöke is egyetértett vele. Csakhogy ezt már megelőzte egy kellemetlen torinói epizód: az első idénye után elégedetlenkedő Ronaldo ugyanis Mendes tudta nélkül elbúcsúzott Massimiliano Allegri edzőtől, mire a klub értetlenkedve hívta a menedzsert, aki semmit sem tudott az egészről, majd alaposan lehordta meggondolatlansága miatt a játékost. „Nincs semmiféle ajánlatunk” – mondta Mendes a Juve vezetőségének és Ronaldónak is, és az a vicc az egészben, hogy egyik fél sem hitt neki…

Alex Ferguson: mentora, barátja maradt
Alex Ferguson: mentora, barátja maradt


Amikor aztán tényleg klubot kellett találni Ronaldónak a Juventus elhagyása után, megint csak Mendesnek kellett házalnia, az ügynök pedig felkereste a Manchester Cityt. Josep Guardiola menedzser nem is ellenezte a transzfert, csakhogy a klubnak először meg kellett szabadulnia két támadótól is. A City tárgyalni is kezdett a Barcelonával Raheem Sterling átigazolásáról, ám a megállapodás kútba esett, az ajtó pedig bezárult Ronaldo előtt. Mendes akkor felkereste ügyfele régi mentorát, Sir Alex Fergusont, aki ugyan már jó ideje elhagyta az Old Traffordot, mégis latba vetette a befolyását, és sikerült is tető alá hoznia az egyezséget. Csakhogy 2022 áprilisában a United szerződtette Erik ten Hag holland edzőt, akit megelőzött a hírneve, s Ronaldo eldöntötte, nem is akar együtt dolgozni vele. Ezért még mielőtt belementek volna az idénybe, kiadta az ominózus ultimátumot.

Mendes ezúttal is követte ügyfele utasítását, és felvette a kapcsolatot a Chelsea-vel és a Bayern Münchennel. Először mindkét klub érdeklődéssel fogadta a lehetőséget, mert a portugál csillag puszta jelenléte jelentős anyagi bevételt hozott volna, ám a londoniaknál hamar kiderült, hogy a csapat edzője, Thomas Tuchel nincs elragadtatva Ronaldótól, kisvártatva Münchenből is jelezték, hogy sportszakmai aggályaik vannak a támadóval szemben. A sikeres klubváltásban vakon bízó játékos azonban nem tágított, sőt, személyes okokra hivatkozva kihagyta a Manchester United előszezonját. Ezzel azonban nemhogy javított volna a pozícióján, de azt érte el, hogy a Chelsea és a Bayern is végleg lemondjon róla.

Erik ten Hag: nem akart behódolni neki
Erik ten Hag: nem akart behódolni neki


A nyári klubváltás tehát nem jött össze, Ronaldo megszégyenülve és borzalmas formában tért vissza Manchesterbe, ahol aztán az ősszel csak a saját nimbuszát rombolta le. A legmélyebb pontra akkor ért le, amikor a Tottenham ellen 2–0-ra megnyert októberi bajnokin nem volt hajlandó beállni az utolsó percekre, és még a mérkőzés alatt elhagyta az Old Traffordot. A portugál játékos akkor már annyira elszigetelődött minden racionális hangtól, hogy – újfent megkerülve Mendest – novemberben felkereste a finoman szólva is kétes megítélésű újságírót, Piers Morgant, és bombasztikus interjút adott neki, amelyben a sárba tiporta a Manchester Unitedet. Néhány nappal a katari világbajnokság rajtja előtt a United kirúgta, és ismét klub nélkül találta magát.

Mendes akkor már valódi tűzoltásba kezdett. Először is felhívta régi barátját, Miguel Ángel Gilt, az Atlético Madrid vezérigazgatóját, aki rábólintott CR7 érkezésére, abban bízva, hogy a gárda portugál ásza, Joao Félix így jobban integrálódik a csapatba. Diego Simeone edző is támogatta Ronaldo leigazolását, csakhogy olyan heves szurkolói ellenállásba ütközött a terv, hogy inkább letettek a megvalósításáról. Néhány nappal később Dortmundban is a „sajnáljuk, nem” választ kapta Mendes, így nem maradt más kiút az ötszörös aranylabdás játékosnak, mint a Morgan-féle interjúban vehemensen cáfolt szaúd-arábiai szerződés. Az ismét vérig sértett Ronaldo ezután valóban betartotta a szavát és szakított Mendessel, emiatt aztán több válogatottbeli társával is összerúgta a port – kevéssel a vb kezdete előtt.


NIKE-ÜGYINTÉZŐBŐL SZEMÉLYI MENEDZSER

A futballista akkor már minden bizalmát Ricardo Regufe-ba fektette, aki az őt támogató Nike portugáliai képviselője volt, és akivel akkor lett jóban, amikor 2018-ban – sokadszorra – összeveszett Mendessel egy adóügy miatt. Regufe-tól kért tanácsot, aki azóta is a személyi asszisztense.

Az Al-Naszrral kötött szerződése, amelyből Mendes kimaradt, Ronaldót ismét a világ legjobban fizetett futballistájává teszi, ami némi vigaszt nyújt neki, ha már a pályán nem ő a number one.

Spanyolországban ugyanis tartja magát a legenda, amely szerint Ronaldo egyszer odasomfordált Josep Maria Bartomeuhoz, a Barcelona akkori elnökéhez, és megkérdezte tőle, mennyit fizet Lionel Messinek. „Nem mondhatom meg, de több mint a dupláját annak, amennyit te kapsz” – hangzott a válasz, mire Ronaldo felszólította Mendest, intézze el a különbség eltüntetését Florentino Péreznél, a Real Madrid elnökénél, de az ügynöke állítólag azt felelte: „Ne a pénz mozgasson! Ha a Realban maradsz, még két Aranylabda néz ki neked!”

Thomas Tuchel: nem volt tőle elragadtatva
Thomas Tuchel: nem volt tőle elragadtatva


De ki is az a Ricardo Regufe, aki távolról sem olyan híres, mint Jorge Mendes, de aki mégis úgy lép be a futballmenedzserek világába, hogy Ronaldo rijádi szerződése után 30 millió euró közvetítői díj üti a markát? A 43 éves Regufe még a spor­tingos időkben kötött barátságot a sztárral, s ma már CR7 személyi menedzsere.

„Boldog vagyok, hogy egy földim befutott – nyilatkozta a Sábado című lapnak Jorge Moreira, a matosinhosi Leixoes SC elnöke, aki emlékszik még rá, amikor Regufe a klub ificsapatában futballozott. – Az egyik idényében rengeteg gólt szerzett, ígéretes csatárnak tűnt, akár belőle is válhatott volna egy Ronaldo.” Regufe, aki egy matosinhosi középiskolában érettségizett, sohasem hagyta el a labdarúgás világát, meglehet, egy idő után inkább a színfalak mögött dolgozott. „Iskolázott, szenvedélyes és ambiciózus” – mondta róla Moreira, aki ugyan nem ápol szoros barátságot a menedzserrel, de mindig kezet szorítanak, ha találkoznak. A Leixoes SC elnöke elárulta a Sábadónak azt is, hogy Regufe-ot annak idején azért is szerződtette a Nike marketingmenedzsernek, mert az állásinterjúra tetőtől talpig az amerikai márka ruháiba öltözött. Az állással Regufe 21 évesen megvalósította az egyik álmát, ahogyan ő maga írja a Linkedin-oldalán. Két éve dolgozott a sportszergyártó cégnél, amikor nyélbe ütötte a szerződést, amely örökre megváltoztatta az életét: Cristiano Ronaldo a márka szponzoráltja lett! Még ugyanebben az évben, 2002-ben a márka képviselője lett a portugál válogatottnál, első ízben pedig 2003-ban volt személyesen is jelen a nemzeti csapat összetartásán Chavesben, majd a Kazahsztán elleni mérkőzésen, amelyen Ronaldo bemutatkozott a felnőttek között.

Ricardo Regufe a 2016-es Eb-győzelem után is ott lehetett a pályán Cristiano Ronaldóval
Ricardo Regufe a 2016-es Eb-győzelem után is ott lehetett a pályán Cristiano Ronaldóval


A válogatott korábbi kapusa, Beto emlékszik rá, hogy Regufe miként sertepertélt a csapat edzésein. „Ha kellett egy pár cipő, elszakadt egy mez vagy nadrág, ha baj volt a szereléssel, ő azonnal elintézte  – mondta a Sábadónak a kapus, aki szerint Regufe amellett, hogy roppant összeszedett volt, felszabadult és vidám személyiségnek tűnt. – Minden játékossal kiváló volt a kapcsolata, s nemcsak azokkal, akik a Nike-hoz tartoztak, igaz, Ronaldóval különleges viszonyban volt, elvégre szinte gyerekként ismerkedtek meg.”A Portugál Labdarúgó-szövetség egyik neve elhallgatását kérő alkalmazottja azt mondta róla a Sábadónak: „Eleinte még ugrattuk is, mert cipelte Ronaldo táskáit az összetartásokon, olyan volt, mint valami vizes fiú. De aztán elkezdett tárgyalni Ronaldo bizonyos ügyeiben: például, ha Ronaldo Dubaiba ment nyaralni, szponzorpénzt kapott érte, amiből Regufe is részesült. Mellesleg Ricardo bátyja, Pedro játékosügynök volt, és sokszor tőle kért segítséget, ha például kellett egy magángép Ronaldo vakációjához, vagy valami ajándékot kellett venni a szerelmének – Regufe beszélt a testvérével, aki elintézte.”

Regufe hatása Ronaldo életére egyre nagyobb lett, a játékos pedig – többek között – rá támaszkodva kezdte el építeni a CR7-birodalmat, amely a szállodáktól kezdve az éttermeken és luxuscikkeken át az edzőtermekig sok mindent felölelt. Regufe befolyása mostanra elért odáig, hogy ő bábáskodott Ronaldo közel-keleti szerződésénél. Miután a játékos végleg szakított Mendessel, Regufe lecsapott a lehetőségre, és a portugál sajtó több oldalról megerősített információja szerint ő már nem is keresett európai klubot Ronaldónak, kizárólag az Al-Naszr 2025-ig szóló, évenként 200 millió eurós ajánlatára fókuszált. Már csak azért is, mert ott lebegett a szeme előtt az a 30 millió euró, ami az ő markát ütötte a közvetítésért.

És nem ez volt az első eset, hogy a Regufe család a Mendes-birodalomból tépett ki jó darabot. A már említett Pedro Regufe, aki Pere Guardiola üzlettársa a Media Base Sports ügynökségnél, 2018-ban elcsábította a szintén portugál válogatott William Carvalhót a Gestifute-tól a saját istállójába.

Aláírás után: az Al-Naszr 2025-ig szóló, évenként 200 millió eurós ajánlata mindent vitt
Aláírás után: az Al-Naszr 2025-ig szóló, évenként 200 millió eurós ajánlata mindent vitt


A HATÁSVADÁSZ NŐK KÖZÖTT GEORGINA AZ ÚR

Szintén a Sábado számolt be arról, hogy Regufe, miután teljesen elkötelezte magát Ronaldo mellett, gyakorlatilag feladta addigi életét, és nemcsak a barátait, de akkori kedvesét is elveszítette. A menedzser egy évet élt Ronaldóval Madridban, és amíg össze nem jött jelenlegi párjával, Cláudia Dinizzsel, akivel már van egy hároméves lányuk, a vakációit is rendre a futballistával töltötte.

Emellett Regufe rendszeresen feltűnt a válogatott összetartásain is, sőt, Ronaldo másik két bizalmi emberével, a barátjával, Miguel Paixaóval és a testvérével, Hugo Aveiróval együtt ott lehetett a válogatott öltözőjében 2016-ban, amikor Portugália megnyerte az Európa-bajnokságot. Ez sokaknak szúrta a szemét, az pedig csak olaj volt a tűzre, hogy a válogatott kapitánya, vagyis Ronaldo neki külön is köszönetet mondott az egész csapat előtt. „Emlékszem, hogy Regufe a lelátóról jött le a gyepre, és ott ölelkezett Ronaldóval, majd velünk tartott az öltözőbe is” – mondta a szövetség egyik munkatársa a Sábadónak.

Georgina, az influenszer
Georgina, az influenszer


Meglehet, 2018-ig Regufe élhetett azzal az alibivel, hogy a Nike-t képviseli a nemzeti csapatnál, noha a többi szponzor nem delegálhatott senkit ilyen közel a válogatotthoz, de amint megszakadt a munkakapcsolata az amerikai céggel, egyértelműen kiderült, hogy a jelenléte kizárólag a Ronaldóval való személyes kapcsolatának köszönhető. Ronaldo miatt volt ott, és minden, ami a válogatottnál Ronaldót érintette, rajta futott keresztül. A szövetség munkatársa szerint a személyi titkár el is szigetelte a játékost a válogatottól, csak azért, hogy növelhesse a hatalmát: „Regufe azzal házalt, hogy nagyon nehéz elérni Ronaldót, még a szövetségi kapitánynak és a szövetség elnökének is, és az a legjobb, ha minden témáról vele beszélnek először. A katari világbajnokságon Regufe volt az egyetlen ember Ronaldo mellett…”

Ez a szoros viszony rossz hangulatot szült a válogatotton belül, hiszen 2018 után Regufe
kizárólag Ronaldo személyi titkáraként tevékenykedett. „Néhány játékos nem fogta vissza magát és leoltotta Regufe-ot – mondta a szövetségi alkalmazott. – Ez természetesen a Ronaldóval való személyes konfliktusokhoz vezetett, pláne úgy, hogy egyetlen más futballista sem vihet magával a válogatotthoz személyi titkárt vagy ügyintézőt.”

Ricardo Regufe ugyanakkor nem az egyetlen, akinek óriási a befolyása Ronaldóra. Meglehet, már hét éve együtt van élettársával, az argentin Georgina Rodríguezzel, az egykor a nélkülözést szintén megismerő hölgy hatása csak az elmúlt időszakban vált jelentőssé. Ez leginkább két tényezőre vezethető vissza. Az egyik, hogy a sztár mellett Rodríguez maga is ismert influenszerré nőtte ki magát, akinek már saját vagyona és „hatósugara” van, ami jóval felülmúlja az Aveiro család nőtagjaiét, a Ronaldóra állandó hatást gyakorló nővérekét, és az édesanyáét, Doloresét – ami egyébként állandó családi konfliktusok forrása. A másik tényező az a családi tragédia, ami 2022 tavaszán érte Ronaldóékat, amikor ikergyermekei közül a kisfiú halva született. A sorscsapás után Rodríguez, aki korábban elfogadta Ronaldo döntéseit, kijelentette, hogy nem maradhatnak Manchesterben, gyűlöli a várost, élettársa pedig nem emelt szót ellene. A portugál Flash magazin információja szerint Ronaldo gyerekeinek anyja központi szerepet játszott abban, hogy a játékos végül elfogadja az Al-Naszr ajánlatát, noha Szaúd-Arábiában szigorú szabályok vonatkoznak a nőkre és a házasságon kívül együtt élőkre. Így az sem véletlen, hogy az országba csak élettársként megérkező pár esetében azonnal kivételt tettek bizonyos ügyekben.

A rendre fontos célokért küzdő Ronaldónak mekkora kihívás a Szaúd-arábiai bajnokság?
A rendre fontos célokért küzdő Ronaldónak mekkora kihívás a Szaúd-arábiai bajnokság?


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. február 4-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik