MLSZ: a román szövetség reagált a Nagy-Magyarország-jelképről szóló közleményre

Vágólapra másolva!
2023.03.22. 12:32
null
Magyar szurkolók (Fotó: Dömötör Csaba)
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) szerdán reagált az MLSZ keddi közleményére, amely szerint az UEFA nem minősíti fegyelmi vétségnek a történelmi Magyarország térkép szimbólumát a soron következő válogatott mérkőzéseken.

Az FRF reggel kiadott közleménye szerint az európai szövetség hivatalos levélben válaszolt az üggyel kapcsolatos kérdéseire.

„Egyeztettünk az UEFA nyoni központjával, és ennek során világossá vált, hogy az UEFA nem engedélyezte és nem fogja engedélyezni a Magyar Labdarúgó-szövetség által említett szimbólumok használatát az európai mérkőzéseken. A Magyar Labdarúgó-szövetség hibát követett el a bejelentéssel, mivel ezen szimbólumok megjelenítése megszegi az UEFA Fegyelmi Szabályzatában foglaltakat (provokatív és/vagy politikai tartalmú üzenetek), ezért a FRF adott esetben biztosan jelezni fogja a fegyelmi bizottságnak” – állítja a román szövetség.

Megkerestük az MLSZ-t, amely válaszlevelében így reagált: Az MLSZ már tegnap közleményben jelezte álláspontját a kérdéssel kapcsolatban és ezt továbbra is fenntartjuk.Ismételten felhívjuk a szurkolók figyelmét, hogy olvassák el az MLSZ közleményét és tartsák be a szabályokat.”

Az MLSZ kiemelte, kizárólag a történelmi Magyarország térképét ábrázolhatja bármilyen transzparens (csakis piros, fehér és zöld színekben), más, politikai tartalmúnak vagy kirekesztőnek minősíthető szimbólum vagy felirat nem szerepelhet rajta.

Az MLSZ keddi közleménye ide kattintva olvasható el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik