Két sportolónak sikerült idén az, amit Suhajda Szilárd is tervezett, a budapesti döntőn járt a szőke szépség, Mourinho hisztizett

Mount Everest
Vágólapra másolva!
Bőven volt esemény június első napján, amikről nem érdemes lemaradnia a sportot kedvelőknek, mutatjuk is a legérdekesebbeket.

Egy kolumbiai mászónak sikerült pótlólagos oxigén használata nélkül feljutni a világ legmagasabb pontjára, a Mount Everest csúcsára, így neki sikerült az, amire a tragikus sorsú Suhajda Szilárd is készült. Az ő örténete ITT olvasható.

Még mindig sok port kavar a budapesti Európa-liga döntő, de vannak más vonatkozásai is, például az, hogy a helyszínen nézte meg a meccset a világ egyik legszexibb szurkolója is.

Közben pedig Mourinho annyira nem bírt magával, hogy mémek születtek belőle, ráadásul a bíróval is üvöltözött a parkolóban, akit aztán olasz drukkerek a ferihegyi reptéren meg is támadtak.

Szoboszlai Dominikra büntetés várhat, közben pedig a magyar bajnok Fradi két válogatott focistát igazolt.