Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Megverte a kajafutárt, mert az felverte a port az utcában

default user icon
MME
Egy kiskunhalasi férfinak annyira elgurultak a gyógyszerei, hogy szó szerint nekiugrott egy futárnőnek. Tettét azzal indokolta, hogy a házhoz szállítással foglalkozó cég munkatársa felverte az utca porát autójával, amikor éppen egy címre igyekezett. Az ügyészség személyi szabadság megsértése, zaklatás és könnyű testi sértés miatt emelt vádat a támadóval szemben.

Az agresszív férfi azt sérelmezte, hogy az ételhordó autója felverte a port a háza előtti földes úton, majd amikor számon kérte, a nő csak annyit mondott, hogy futárként sietnie kell a rendelésekkel, majd el is hajtott. A kiskunhalasi önkéntes igazságosztó ezt nem hagyta annyiban, ezért lehúzott ablak mellett szidalmazni, majd követni kezdte egy zsákutcáig, ahol sarokba szorította autójával.

Amikor a nő rájött, hogy nem tud elhajtani, telefonjával fényképeket készített az útját álló támadó autójáról. Segítséget akart hívni, de ekkor a férfi benyúlt a nő kocsijának ablakán, könyökével megütötte, majd a telefonját és a szemüvegét is összetörte. A sértett ekkor már torkaszakadtából kiabált segítségért, amire az agresszor jobbnak látta lelépni.

Az áldozat persze nem hagyta annyiban a dolgot. Miután segítséget hívott, a férfi házához hajtott, ahol megpróbálta tettéért számon kérni. Az erőszakoskodó erre csak annyit mondott, hogy a rendőrök előtt fogja kitaposni a nő belét.

Az ügyészség a férfit személyi szabadság megsértésének bűntettével, továbbá zaklatás és könnyű testi sértés vétségével vádolja, így mára már biztosan rájött, hogy túltolta a keménykedést.

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss