Sakk: a román szövetség elindította Rapport átigazolási eljárását

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.05.27. 18:53
null
Rapport Richárd (Fotó: Grand Chess Tour)
A Román Sakkszövetség elindította Rapport Richárd és felesége, a szerb Jovana Rapport átigazolási eljárását, hogy román színekben versenyezhessenek – közölte pénteken a szervezet.

 

Vlad Ardeleanu, a szövetség elnöke a közösségi médiában azt írta: megtiszteltetés és öröm számukra, hogy egy olyan kiváló sakkozó, mint Rapport Richárd, aki a világranglista ötödik helyét foglalja el, Romániát képviselheti. Hozzátette: mielőbb integrálni akarják a román csapatba, hogy együtt kiváló eredményeket érjenek el. Ardeleanu közölte azt is, hogy továbbra is jó szakmai viszonyt akarnak ápolni a magyar és a szerb szövetséggel.

A Magyar Sakkszövetség (MSSZ) korábban tiltakozott Rapport Richárd „zászlóváltása” ellen, és közölte: mindent megtesz, hogy a nagymester a jövőben is magyar színekben versenyezzen.

„A Magyar Sakkszövetség határozott célja, hogy magyar zászló alatt versenyezzen tovább, és a magyar sakknak és szülőhazájának hozzon dicsőséget. Ezért minden tőlünk telhetőt – ahogyan eddig is – meg fogunk tenni” – írta az MSSZ.

A 24.hu híre szerint a nemrég befejeződő 2022 Superbet Chess Classic Romania sakkverseny fő támogatója, Sacha Dragic, a Superbet nevű cég szerb származású milliárdos tulajdonosa visszautasíthatatlan szponzori ajánlatot tett Rapportnak, amelynek segítségével lehetősége nyílna arra, hogy a következő években valós esélye legyen a világbajnoki cím elnyerésére. Édesapja úgy tudja, a sakkozó már döntött, elfogadta az ajánlatot, amely azt is tartalmazza, hogy a jövőben román színekben ül asztalhoz.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik