Vágólapra másolva!
Gálfi Dalma három, Udvardy Panna pedig két szettben győzött a wimbledoni teniszbajnokság női versenyének első fordulójában, hétfőn.

A világranglistán 89. helyezett Gálfi ellenfele az ausztrál Maddison Inglis (129.) volt. Az első szettben csak a magyar veszítette el az adogatójátékát, ő is csak egyszer, 5:5 után, de ezt Inglis kihasználta, így 39 perc után előnybe került.

A második felvonásban Gálfi remekül kezdett, 4:0-ra elhúzott, és 38 perc alatt magabiztosan egyenlített (6:3). A döntő szett előtt az ausztrált sokáig ápolni kellett, de folytatni tudta a meccset, ellenfele azonban 5:1-re elhúzott. Bár innen Inglis felzárkózott 5:4-re, a 2 óra 8 perces mérkőzés végén a nyolc ászt szerváló Gálfi örülhetett a győzelemnek és a továbbjutásnak.

Galfi Dalma döntő szettben jutott tovább Wimbledonban Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit/Helge Prang

A két játékos másodszor találkozott egymással, idén márciusban az Indian Wells-i torna selejtezőjében Gálfi szintén három szettben nyert, 2 óra 6 perc alatt. A magyar teniszező következő ellenfele a szlovén Kaja Juvan (62.) lesz.

Udvardy Panna (100.) az első játszmában 4:2-es hátrányba került a szlovén Tamara Zidansek (60.) ellen, de nagy csatában fordítani tudott és 37 perc alatt előnybe kerül. A folytatás még szorosabb küzdelmet hozott, ám Udvardy a második szett rövidítésében sokkal magabiztosabb volt, így másfél óra után győzött. A második körben a 24. helyen kiemelt belga Elise Mertens vár rá.

A férfiaknál a 14. helyen kiemelt horvát Marin Cilic bejelentette visszalépését, mert pozitív lett a koronavírustesztje. Az amerikai nyílt bajnokság 2014-es győztese öt évvel ezelőtt döntős volt Wimbledonban. Helyére a selejtező egyik szerencsés vesztese, a portugál Nuno Borges lépett.

Eredmények, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
nők:
Gálfi Dalma-Maddison Inglis (ausztrál) 5:7, 6:3, 6:4
Udvardy Panna-Tamara Zidansek (szlovén) 6:4, 7:6 (7-1)
Bouzková (cseh)-Collins (amerikai, 7.) 5:7, 6:4, 6:4
Raducanu (brit, 10.)-Van Uytvanck (belga) 6:4, 6:4
Kerber (német, 15.)-Mladenovic (francia) 6:0, 7:5
Cocciaretto (olasz)-Trevisan (olasz, 22.) 6:2, 6:0
Juvan (szlovén)-Haddad Maia (brazil, 23.) 6:4, 4:6, 6:2
Mertens (belga, 24.)-Osorio (kolumbiai) 1:6, 6:2, 4:2-nél feladta
Cirstea (román, 26.)-Krunic (szerb) 7:6 (7-5), 7:6 (7-1)
Parry (francia)-Kanepi (észt, 31.) 6:4, 6:4
Garcia (francia)-Miyazaki (brit) 4:6, 6:1, 7:6 (10-4)
Hontama (japán)-Tauson (dán) 4:1-nél Tauson feladta
Li (amerikai)-Bronzetti (olasz) 6:1, 6:4
Linette(lengyel)-Contreras Gómez (mexikói) 6:1, 6:4

férfiak:
Alcaraz (spanyol, 5.)-Struff (német) 4:6, 7:5, 4:6, 7:6 (7-3), 6:4
Lajovic (szerb) - Carreno-Busta (spanyol, 16.) 3:6, 6:4-nél Carreno-Busta feladta.
Isner (amerikai, 20.)-Couacaud (francia) 6:7 (6-8), 7:6 (7-3), 6:4, 3:6, 7:5
Kokkinakis (ausztrál)-Majchrzak (lengyel) 7:6 (7-5), 6:2, 7:5
Tabilo (chilei)-Djere (Györe, szerb) 7:6 (8-6), 6:2, 1:6, 4:6, 7:6 (13-11)
Van Rijthoven (holland)-Delbonis (argentin) 7:6 (9-7), 6:1, 6:2
később:
Fucsovics Márton-Alekszandr Bublik (kazah) 20.30 körül