Real: Bale hét meccsen 30 milliót keresett, a jó világnak vége

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.06.28. 08:01
null
Bale rengeteg pénzt sajtolt ki a Real Madridból (Fotó: AFP)
Mint ismert, vasárnap hivatalossá vált, hogy Gareth Bale az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Los Angeles FC-nél folytatja a pályafutását. Most arra is fény derült, mennyit keres majd a walesi szélső a kaliforniai együttesben – írja a The Athletic.

 

A walesi szupersztárral szinte egyáltalán nem számolt Carlo Ancelotti a 2021–2022-es kiírásban a Real Madridnál, Gareth Bale azonban így sem bánkódott – mindössze öt La Liga- és két Bajnokok Ligája-mérkőzésen lépett pályára, ám ennek ellenére is 30 millió euróval lett gazdagabb a mögöttünk hagyott idényben.

Az állandó sérülések rendszeresen hátráltatták Bale-t, aki az előbb említett hét összecsapáson egy gólt tudott felmutatni.

Úgy tűnik, hogy a 32 esztendős játékosnak azért még van kedve futballozni, hiszen a walesi válogatottban továbbra is vezérszerepet tölt be, s a Los Angeles FC-be sem az óriási pénzért igazolt – a The Athletic információi szerint 1.5 millió eurót kap a következő évadban.


Miután a Real Madridban igencsak jó fizetéssel bírt, Bale karrierje hátralévő részében tényleg játszhat csak a labdarúgás szeretetéért, a külső nyomás látszólag nem érdekli – ezt az ügynöke is megerősítette.

„Több ajánlata is volt, de ezeket leszűkítettük. Nem akart Spanyolországban maradni, és Olaszország sem érdekelte” – mondta a menedzsere.

Bale-t olyannyira nem hatották meg a topligákban szereplő klubok megkeresései, hogy az LA FC mellett az angol másodosztályban szereplő Cardiff City volt a másik favorit a szerződtetésére. A szülővárosában szívesen fogadták volna, ám az utolsó pillanatban végül mégis az Egyesült Államok mellett döntött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik