Vágólapra másolva!
A magyar női vízilabda-válogatott szombaton este hiába játszott csodálatosan, végül 9-7-re kikapott a címvédő Egyesült Államoktól a hazai vizes világbajnokság vízilabdatornájának döntőjében, így Bíró Attila csapata ezüstéremmel zárt, és 2013 után lett újra dobogós. A bírók két botrányos ötméterest is odaítéltek az amerikaiaknak, ez pedig eldöntötte a meccset.

A magyar válogatott - amely a 2013-as barcelonai bronzérem után lett újra dobogós világbajnokságon - legutóbb 2005-ben Montrealban játszott vb-döntőt, akkor

Faragó Tamás irányításával a gárda éppen az aktuális címvédő amerikai csapatot győzte le hosszabbítás után, megszerezve ezzel története második vb-aranyát.

A magyar női pólóválogatott 2005-ben Amerikát legyőzve lett világbajnok Montreálban Forrás: AFP/Robyn Beck

Azt már előzetesen lehetett tudni, hogy Bíró Attila együttese rendkívül nehéz feladat előtt állt, hogy 17 év után újra világbajnok női pólócsapatot ünnepelhessünk. Az Egyesült Államok ugyanis a női vízilabdában hihetetlen módon kiemelkedik a mezőnyből, és ezt a magyarországi vizes vb-n is bizonyították a fináléig.

Az USA a csoportkörben Dél-Afrikát 24-2-re, Hollandiát 11-7-re, majd Argentínát 23-3-ra verte, így hibátlan mérleggel közvetlenül a negyeddöntőbe jutott. A négy közé kerülésért a spanyolokat győzték le 13-8-ra, majd az elődöntőben is simán, 14-6-ra ütötték ki azokat az olaszokat, akiktől a magyar csapat kikapott a csoportkörben.

Jól mutatja az erejüket, hogy a legkisebb arányú sikerük is négygólos volt, még a csoportkörben. Az amerikaiak az elmúlt három olimpián - 2012-ben Londonban, 2016-ban Rióban, majd 2021-ben Tokióban - is aranyérmesek lettek. A világbajnoki szereplésük is ugyanilyen impozáns, 2015-ben Kazanyban, 2017-ben Budapesten és 2019-ben Kvangdzsuban is felértek a csúcsra. Ezekből is látszott, hogy bizony csoda kellett volna a sikerhez.

Ami a magyar válogatott szereplését illeti, a csapat a Kolumbia elleni kiütéses, 35-4-es sikerrel kezdte a hazai rendezésű vizes vb-t. Bíró Attila együttese ezt követően 10-9-re kikapott Olaszországtól, majd nagyon fontos meccsen 11-7-re legyőzte Kanadát, így az A csoportban a második helyen végzett. Ez egyben azt is jelentette, hogy a magyar lányokra vasárnap a pihenőnap helyett az Argentína elleni összecsapás várt, amely végül egy jó edzésnek bizonyult, ugyanis a 23-6-os győzelemmel sikerült a negyeddöntőbe jutás.

A magyar csapat kedden nagy csatában 7-6-ra győzött Ausztrália ellen az elődöntőbe kerülésért, majd csütörtökön ugyancsak a végletekig kiélezett meccsen 13-12-re győzött Hollandia ellen a fináléba jutásért.

Hollandia legyőzésével jutott a döntőbe a magyar csapat Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ami a két válogatott egymás elleni eredményeit illeti a közelmúltból, ez elmúlt öt meccsből négy amerikai siker született, egyszer nyert a magyar csapat,

éppen a legutóbbi találkozás alkalmával, a tokiói olimpia csoportkörében sikerült 10-9-re győzni.

Viszont a játékosok is tudták, hogy abból a meccsből nem érdemes kiindulni.

"Aki ismeri a női vízilabdát, az tudja, hogy az USA magasan a legjobb ebben a mezőnyben. Az, hogy az olimpián egyszer legyőztük őket, nem azt jelenti, hogy most könnyebb dolgunk lesz, sőt. Már előzetesen rákészültek,

- mondta a magyar válogatott játékosa, Rybanska Natasa a finálé előtt.

Az már a döntő előtt biztos volt, hogy a szurkolókon ezúttal sem fog múlni a siker - ahogy az egész világbajnokság alatt lenyűgöző volt a hangulat. A meccs előtt csak úgy özönlöttek a drukkerek a döntőre a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodába, ahol végül telt ház várta a csapatokat.

A meccs előtt ráadásul nem mindennapi eseménynek is tanúi lehettek a Hajós Uszodába kilátogatók, ugyanis történt egy lánykérés, a hölgy válasza pedig igen volt, így a friss jegyespárnak már biztosan örökre emlékezetes marad ez a nap.

A már jól megszokott módon ismét ott volt a találkozón Carpathian Brigade nevű szervezett szurkolói csoport is, a fanatikusok ismét végig biztatták a válogatottat.

A magyar válogatott a vb-döntő előtt Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az első negyedben Vályi hozta el a labdát, majd jött egy gyors fór, amely végén sajnos az amerikai kapus védett. Az első amerikai támadásból sem esett gól, így továbbra is maradt a gólnélküli döntetlen. Ezt követően is voltak elrontott támadások mindkét oldalon, az első gólra a 3. percig kellett várnia, amikor

Gurisatti lőtt szép kapufás gólt (1-0). Közben az Egyesült Államok támadásban továbbra sem mutatott semmit - jól működött a magyar védelem -, de sajnos Vályi próbálkozása a blokkról mellé ment.

A 4. percben az amerikaiak is kaptak egy emberelőnyt, amely végén Musselman volt eredményes (1-1). Nem sokkal később jött az újabb amerikai for, és ez sem maradt ki,

megint Musselman volt eredményes (1-2). A 6. percben rossz magyar ejtés után a rivális is ziccert rontott. A folyatatásban is több elrontott akció volt, de Johnson és Magyari is jól védett.

A 8. percben újra előnybe kerültek az amerikaiak, de kiválóan működött a magyar védelem, Keszthelyi blokkolt. Így egygólos amerikai előnnyel ért véget a negyed.

Kiválóan játszott az első negyedben a magyar válogatott Fotó: Csudai Sándor - Origo

A második negyedben is verhetetlen volt a ráúszásnál Vályi, majd jött ismét egy fór, de kapu mellé ment a lövés. Amerika is megkapta az emberelőnyt, de megint jó volt a blokk.

A 10. percben pedig jött az egyenlítés, Keszthelyi talált be távolról (2-2). A másik oldalon Magyari mutatott be nagy bravúrt, így egyre jobban elhihettük, hogy van keresnivalónk ezen a meccsen.

Még akkor is, ha Musselman a 11. percben a saját maga harmadik találatával újra előnyhöz juttatta Amerikát (2-3). Mi is kaptunk egy előnyt, de Johnson kétszer is szépen védett. Azonban a magyar védekezésre a folytatásan sem lehetett panasz. A következő támadásnál jött a magyar fór, amelyből már a 13. percben Gurisatti volt eredményes (3-3). Amerikai kapufa után már a vezetésért támadhatott Bíró Attila csapata, de nem sikerült gólt szerezni. Természetesen jött az amerikai emberelőny a visszaúszásnál, de Magyari nagy bravúrral védett. A 15. percben újabb elrontott amerikai támadást láthattunk, de Garda lövése is kapu fölé szállt.

A 16. percben megint előnybe kerültek az amerikaiak, és sajnos vissza is vették a vezetést Steffens találatával (3-4). Újabb gól már nem esett a negyedben, így maradt az egygólos amerikai előny a nagyszünetre.

Gurisatti Grétáék nagyot küzdöttek a jóval esélyesebb Amerika ellen Fotó: Csudai Sándor - Origo

A harmadik negyedben sem lehetett kérdés, hogy Vályi hozza el a labdát, és ismét jött a magyar fór, de Johnson megint védett. Amerika viszont betalált, Neushul volt eredményes (3-5). Kimaradt a következő magyar támadás, de kaptunk egy kontrát, majd egy fórt, viszont megint Johnson volt a végállomás. Ekkor Magyari bravúrjai is kellettek a meccsben maradáshoz, a 19. percben is elképesztő nagyot védett emberhátrányban. A magyar válogatott is kapott egy fórt, Bíró Attila ki is kérte az idejét.

A 20. percben a fór végén jött a magyar gól, ismét Gurisatti talált be, aki fantasztikusan játszott (5-4). Amikor úgy nézett ki, hogy támadhatunk az egyenlítésért, a bírók érthetetlen módon ötöst adtak Amerikának. Ezt a hatalmas füttyszó ellenére Musselman értékesítette (6-4).

Mi is kaptunk egy emberelőnyt a 21. percben, de lejött a közeli lövés a blokkról. Ezt követően mindkét oldalon voltak kimaradt akciók - Johnson már a tizedik védést mutatta be.

A 23. percben Keszthelyi lövését blokkolták, majd Neushol volt ismét eredményes (4-7).

Sajnos ezt követően jött egy újabb kimaradt magyar emberelőny. A 24. percben jött egy magyar kapufa Vályi lövése után, és mivel újabb gól már nem esett, háromgólos volt Amerika előnye.

Amerikának meg kellett izzadnia a sikerért Fotó: Csudai Sándor - Origo

A negyedik negyedben is Vályi nyerte a ráúszást, de ekkor nem sikerült közelebb zárkózni. Szerencsére az amerikaiak támadása is kimaradt, így még maradt remény az éles végjátékra.

A védelmek továbbra is jól zártak, viszont Neushul megtalálta a rést a 26. percben (4-8). Sajnos kimaradt a következő magyar fór is, a rivális pedig egyre magabiztosabb lett - talán túlzottan is.

A következő magyar fórból már sikerült betalálni, Máté is feliratkozott a góllövők közé (8-5). Amerika is egyből előnybe került, de Magyari védeni tudott, ismét felcsillant a remény.

Főleg úgy, hogy a 28. percben Szilágyi volt szép lövés után eredményes (6-8). Ezt követően hosszú ideig videóztak a bírók - azt nézték, lejárt-e a támadóidő a gólnál -, majd végül gólt ítéltek. Mondjuk nagy kérdés, miért kellett ehhez öt-hat perc.

Ezt követően mindkét oldalon voltak kimaradt lehetőségek, majd kapott Amerika egy fórt, amey után jött is az időkérés. A 30. percben így is kimaradt az amerikai előny, így jöhetett az újabb magyar támadás, azonban a lövés elhalt a blokkon.

A 31. percben ismét rontott a rivális, így még mindig volt esély akár az egyenlítésre is. Főleg, hogy Keszthelyi találata után már csak egy gól volt a különbség (7-8).

A 32. percben ötméterest kapott az Egyesült Államok, megint nagyon könnyű síppal. Ezt Musselman sajnos belőtte. Bíró Attila még időt kért, hátha bele tudunk kapaszkodni az utolsó szalmaszálba. Sajnos a lövés mellé ment, így eldőlt a végletekig kiélezett meccs.

Bíró Attila csapat az egész tornán fantasztikusan játszott, és végül ezüstéremmel zárta a világbajnokságot.

Eredmény, női vízilabdatorna, döntő, Margitsziget:
Egyesült Államok-Magyarország 9-7 (2-1, 2-2, 3-1, 2-3)
gólszerzők: Musselman 5, Neushul 3, Steffens 1, illetve Gurisatti 3, Keszthelyi-Nagy 2, Máté, Szilágyi 1-1

Magyarország: Magyari Alda - Szilágyi Dorottya, Vályi Vanda, Keszthelyi-Nagy Rita, Máté Zsuzsanna, Parkes Rebecca, Gurisatti Gréta, cserék: Gangl Edina (kapus), Garda Krisztina, Mahieu Geraldine, Leimeter Dóra, Rybanska Natasa, Faragó Kamilla