Vágólapra másolva!
Hajnal Tamás, a magyar bajnoki címvédő Ferencváros sportigazgatója a Nemzeti Sportnak adott interjúban mesélt a csapat nyári erősítéseiről, és elmondta, hogy a klubnál jó ideje mindenki a Bajnokok Ligájával kel és fekszik.

A Fradi sportigazgatója elmondta, jelenleg minden poszton megvan a megfelelő versenyhelyzet, és az összetétel alapján különböző játékrendszerekben tudnak futballozni. De végérvényesen nem lehet kijelenteni, hogy nem lesznek már változások a keretben, hiszen sok idő van még az átigazolási időszak végéig.

Ryan Mmaee iránt a skót bajnok Celtic érdeklődött, de Hajnal Tamás kijelentette, hogy a marokkói válogatott támadó biztosan marad a Fradiban.

„Ő a sérüléséből épül fel éppen, várjuk, hogy megfelelő állapotba kerülve a segítségünkre legyen. Az év végi katari világbajnokság előtt szinte kizárható, hogy távozzon."

Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója Forrás: fradi.hu

Sokáig úgy tűnt, a csapat egyik legjobbja, Tokmac Nguen is távozni fog, azonban a norvég válogatott támadó meghosszabbította az idény végén lejárt szerződését.

Az sem mellékes, hogy ezek a futballisták tiszteletet kapnak a klubban, s érzik, hogy a szurkolók is becsülik őket" - mondta Hajnal Tamás, aki hangsúlyozta, hogy Tokmacnak anyagilag sokkal jobb ajánlatokat utasított vissza a Fradi miatt.

A francia Xavier Mercier is remek igazolás lehet.

A stílusváltás miatt a Ferencvárosnál némi időre lesz szüksége, hogy átálljon, de a mélyen védekező csapatok ellen nagy szükség lehet a kulcspasszaira, rutinjára."

Xavier Mercier az előző szezonban három gólt lőtt és 14 gólpasszt adott a belga bajnokságban Forrás: Belga via AFP/Jasper Jacobs

Hajnal Tamás szerint Adama Traoré is kulcsjátékos lesz, de fejlődni kell helyzetkihasználás terén.

„Kiemelkedő képességű futballista, technikai képzettségével, erőnléti adottságaival, mentalitásával meghatározó játékossá kell válnia. Az első benyomások rendkívül pozitívak,

sajnos az edzőmérkőzéseken sok helyzetet elpuskázott, a kapu előtti szituációkban még le kell higgadnia. De biztosak vagyunk benne, hamarosan kulcsjátékossá válik."

Sztanyiszlav Csercseszov csapatának nem lesz egyszerű dolga a Tobol ellen Fotó: Csudai Sándor - Origo

A Ferencváros szerdán a kazah Tobol vendég lesz a BL-selejtezőben. Hajnal Tamás szerint a mai futballban már nincsen kötelező győzelem, de bízik benne, hogy a csapat megoldja a nehéz feladatot.

„A kazahok előnye, hogy ritmusban vannak, edzőt váltottak, az új szakmai stábbal kifejezetten jó szériába kerültek. De az a célunk, hogy megoldjuk ezt a nehéz feladatot.

- mondta Hajnal, aki megjegyezte, hogy a csapat dolgát nem könnyíti meg, hogy kis túlzással fél világot át kell utazni a meccs előtt, azonban a visszavágó előtt a kazahoknak is meg kell tenniük ugyanezt az utat.

A teljes interjú a linkre kattintva érhető el.