Felavatták Igaly Diána olimpiai bajnok síremlékét

Igaly Diána galéria
Athén, 2004. augusztus 19. Az olimpiai bajnok magyar Igaly Diána mosolyogva mutatja aranyérmét a női skeetlövők versenyének eredményhirdetésén a XXVIII. nyári olimpián. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Törökbálinton ma felavatták Igaly Diána olimpiai bajnok sportlövő síremlékét. A bajnokoknak dolguk van a földön életükben és holtukban is - mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az avatón.

Kovács Zoltán úgy fogalmazott, hogy "A bajnokoknak dolguk van a földön életükben és holtukban is", továbbá hozzátette, hogy az Igaly Diána életéből fakadó feladatok itt maradtak, melyeket át kell örökíteni az utókorra.

Igaly Diána olimpiai bajnok sportlövő síremléke a törökbálinti temetőben az avatás napján. Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Az államtitkár szerint az olimpikon tervei megegyeztek a kormányéval, ami az utánpótlásnevelést és egy sportlövő központ létrehozását szorgalmazzák.

Az a feladatunk, hogy segítsünk beteljesíteni az ő terveit - fogalmazott Kovács Zoltán államtitkár.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár beszédet mond Igaly Diána olimpiai bajnok sportlövő síremlékének avatásán a törökbálinti temetőben 2022. július 5-én. Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Igaly Diána a magyar sportlövészet egyik legnagyobb alakja, női skeetben mindent megnyert, amit lehetett. Olimpián 2004-ben, világbajnokságon 1998-ban és 2002-ben, Európa-bajnokságon pedig 1989-ben győzött egyéniben. A szakág ötkarikás debütálásán, a 2000-es sydneyi játékokon bronzérmet nyert.

A sportoló összességében vb-n 11, Eb-n pedig 13 alkalommal állt dobogóra.

Az olimpiai bajnok magyar Igaly Diána mosolyogva mutatja aranyérmét a női skeetlövők versenyének eredményhirdetésén a XXVIII. nyári olimpián. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az olimpikont Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, és a Magyar Sportlövők Szövetségének Életműdíjával is kitüntették.

Igaly Diána tavaly áprilisban halt meg, 57 éves korában, koronavírus-fertőzés következtében.