Liverpool: Klopp leoltotta a korábbi játékost, aki az MU-t kritizálta – videó

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.08.19. 12:23
null
Klopp szerint a Brentfordot kellett volna dicsérni a szakértőknek (Fotó: AFP)
A Liverpool FC labdarúgócsapatának német menedzsere, Jürgen Klopp olyat tett, amit nem sok tréner a klub történetében. Kiállt a Manchester United labdarúgói mellett, s emlékeztette az exfutballistákat, hogy egykor bizony ők is játékosok voltak. Különösen Gabriel Agbonlahornak szólt be a liverpooli edző.


„Az ilyen pillanatokban elfelejtjük, milyen jól játszott a Brentford” – utalt arra Jürgen Klopp, hogy a szakértők nagy része a Manchester Unitedet szidta ahelyett, hogy a Brentfordot dicsérte volna.

„Hazafelé vezettem, és a talkSPORT-ot hallgattam. És ez a Gabby (Agbonlahor)… Az első liverpooli idényemben hat-nullára veszített ellenünk. Nem emlékszem arra, hogy ő az a szörnyen erős mentalitással bíró játékos lett volna a pályán.

„Úgy beszélt a Unitedről a show-ban, hogy majdnem betelefonáltam. Szívesen elmondtam volna neki, hogy egykor ő is játékos volt, mintha teljesen elfelejtette volna” – tette hozzá a Liverpool menedzsere.


Agbonlahor valóban nem kímélte – ahogyan az angol sajtóban szinte senki sem – a Manchester Unitedet a Brentford elleni csúfos, 4–0-s idegenbeli zakó után. Az Aston Villa korábbi csatára különösen Bruno Fernandesre akadt ki, szerinte ugyanis a portugál támadó középpályás a lehető legrosszabb csapattársként viselkedik a pályán.


A Liverpool egyébként a következő fordulóban az Old Traffordra látogat, ahol hétfőn mérkőzik meg a Manchester Uniteddel. A szurkolók nem annyira megértőek kedvenceikkel, mint Klopp mester – Twitteren a #EmptyOldTrafforddal szeretnék elérni a drukkerek, hogy a Liverpool elleni rangadón üres lelátók előtt lépjenek pályára Cristiano Ronaldóék. Ezzel azt üzennék a Glazer családnak, hogy adják el klubot.

ANGOL PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ
SZOMBATON JÁTSSZÁK
13.30:
Tottenham Hotspur–Wolverhampton Wanderers (Tv: Spíler1)
16.00: Crystal Palace–Aston Villa
16.00: Everton–Nottingham Forest (Tv: Spíler1)
16.00: Fulham–Brentford
16.00: Leicester City–Southampton (Tv: Match4)
18.30: AFCBournemouth–Arsenal (Tv: Spíler1)
VASÁRNAP JÁTSSZÁK
15.00: Leeds United–Chelsea (Tv: Match4)
15.00: West Ham United–Brighton (Tv: Spíler1)
17.30:
Newcastle United–Manchester City (Tv: Spíler1)
HÉTFŐN JÁTSSZÁK
21.00:
Manchester United–Liverpool (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik