Vágólapra másolva!
A Premier League-ben szereplő Chelsea és a Tottenham múlt hétvégi rangadója hatalmas balhéval ért véget, ugyanis a két csapat vezetőedzője, Thomas Tuchel és Antonio Conte egymásnak estek a lefújás után. Az angol szövetség utólag mindkét trénert pénzbüntetéssel sújtotta, ám Tuchelt emellett még egy mérkőzésre el tiltották.

A múlt vasárnap 2-2-es döntetlennel zárult meccs végjátéka igencsak paprikásra sikerült, a két vezetőedző indulatosan összeszólalkozott, a meccs után pedig kis híján összeverekedett, úgy kellett őket szétválasztani. Ennek eredményeként Antonio Conte és Thomas Tuchel is piros lapot kapott.

Az angol szövetség (FA) Tuchelt 35 ezer fontra büntette, emellett egy mérkőzésre szóló eltiltással is sújtotta, de ezt a döntést egyelőre felfüggesztették, amíg nem születik meg az írásos indoklás az ügyben, így a német edző vasárnap ott lehet a Leeds United elleni bajnokin. Azonban a jövő heti Leicester City elleni rangadót szinte biztosan ki kell hagynia. Ebben az esetben a Chelsea magyar másodedzője, Lőw Zsolt irányíthatja majd a londoni együttest.

Botrányba fulladt a Tottenham és a Chelsea rangadój, Conte és Tuchel is fizethet Forrás: AFP/Glyn Kirk

Tuchellel ellentétben Conte olcsóbban megúszta a büntetést, ugyanis neki csupán 15 ezer fontot kell fizetnie, miután elfogadta és beismerte, hogy tiszteletlenül viselkedett.