Vágólapra másolva!
Az argentin harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban megrendezett Central Norte-Sportivo Belgrano mérkőzés hatalmas káoszba fulladt. A meccs végén a játékosok között tömegverekedés robbant ki, még rendőröknek is közbe kellett avatkozniuk.

Elképesztően feszült hangulatú mérkőzést játszott egymással a két együttes, a bíró a hazai csapatból két, a vendégektől három játékost állított ki azonnali piros lappal.

A hosszabbításban őrült jelenetsor játszódott le, a Central Norte egy kapu előtti kavarodás után több helyzetet is kihagyott, majd 11-est kapott, mert az ellenfél egyik focistája kézzel ért a labdába.

Ezt követően elszabadultak az indulatok, a futballisták ütötték-verték egymást. A játékvezető egymaga nem fékezhette meg az indulatos labdarúgókat, akik között biztonságiaknak és rendőröknek kellett rendet tenniük.

A hazaiak a 95. percben egyenlítettek, így 1-1-es döntetlennel ért véget a káoszba fulladt mérkőzés.