Hihetetlen fordulatok, rengeteg gól és brutális könyöklés a Debrecen-Honvéd meccsen

Debrecen, 2022. október 1. A debreceni Dorian Babunski (b) és a kispesti Lazar Cirkovic a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójában játszott Debreceni VSC - Budapest Honvéd mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2022. október 1-jén. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I 9. fordulójában a Debrecen egy szenzációs, gólgazdag mérkőzésen 4-3-ra nyert a Budapest Honvéd ellen a Nagyerdei Stadionban.

A Debrecen lépett fel támadólag az első percekben, a hazaiak kifejezetten lendületesen futballoztak, melynek eredményeként negyedóra elteltével vezetést is szereztek.

Előnyben sem vett vissza a tempóból a Loki, amely rendre a vendégvédelem mögé tudta játszani a labdát, egy ilyen akció révén Baráth is eredményes volt, majd nem sokkal később Bódi hajszálpontos lövésével eldőlni látszott a találkozó.

A kispestiek támadásban semmit nem mutattak az első félidőben, első próbálkozásukra 45 percet kellett várni.

Gólgazdag meccsen nyert a Debrecen a Honvéd ellen Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A második játékrész azonnal hazai találattal indult, de ez könnyelművé tette a hajdúsági együttest. A Honvéd bár agresszívabb játékra váltott, ám továbbra is elképzelés nélkül futballozott, mégis szépített a csereként beállt Domingues fejesével. A mérkőzést az változtatta meg alapjaiban, hogy Samperio büntetőjével és Jónsson szép lövésével három perc alatt egy gólra felzárkózott a fővárosi gárda, amely ettől kezdve egyértelműen irányított.

A kispestiek rohamoztak az utolsó negyedórában az egyenlítésért, volt is lehetőségük, de vagy célt tévesztettek, vagy Gróf védett bravúrosan, így ha nehezen is, de végül otthon tartotta a három pontot a DVSC.

A hosszabbításban a vendégek francia védője, Christian Gomis brutálisan lekönyökölte Sós Bencét, amiért azonnal kiállította a bíró.

A hajdúságiak új vezetőedzője, Srdjan Blagojevic így győzelemmel mutatkozott be az NB I-ben.


OTP Bank Liga, 9. forduló:
Debreceni VSC-Budapest Honvéd 4-3 (3-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista