Vágólapra másolva!
Tragikusan fiatalon, mindössze 31 éves korában életét vesztette a rögbi Super League-ben is megforduló 14-szeres skót válogatott, Adam Walker. Klubcsapatai gyászolják a sztárt.

Walker kilencéves pályafutása alatt a Huddersfield Giantsben, a Hull Kingston Roversben, a St Helensben, a Wakefield Trinityben és a Salford Red Devilsben játszott,

szerepelt a Rovers játékosaként a 2015-ös Challenge Cup döntőjében.

Kölcsönben játszott a Barrow Raidersnél és a Swinton Lionsnál is, 2020-ban egy rövid időszakot töltött a Leigh Centurions csapatánál - írja a Ripost.

W

alker 2012 és 2019 között 14 mérkőzésen szerepelt Skócia színeiben,

kijutott többek között a 2013-as világbajnokságra is. A Skót Nemzeti Liga műveleti igazgatója, Ollie Cruickshank így nyilatkozott honfitársa elvesztéséről:

„Mindenki, aki részt vesz a Skót Nemzeti Ligában,

tagja volt a 2013-as világbajnoki keretünknek, valamint a 2014-es Eb-győztes csapatunknak" - nyilatkozta Ollie Cruickshank.