Az eső közbeszólt, de Verstappen behúzta a győzelmet Monacóban

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.28. 14:31
null
Max Verstappennek az eső sem jelentett gondot a Monacói Nagydíjon (Fotó: AFP)
Max Verstappen nyerte meg a Formula–1-es Monacói Nagydíjat. Bár az eső okozott némi káoszt a futam második felében, a Red Bull címvédőjének újabb diadalára az időjárás sem jelentett nagyobb veszélyt. A második helyen Fernando Alonsót intette le a kockás zászló, a dobogóra még Esteban Ocon állhatott fel Monte-Carlóban.

 

Bár az utóbbi idők egyik legizgalmasabb időmérőjén is Max Verstappené lett a rajtelsőség, a címvédőnek keményen meg kellett dolgoznia, hogy Formula–1-es pályafutása során első alkalommal indulhasson a pole pozícióból Monacóban. Verstappen mellől Fernando Alonso várhatta a piros lámpák kialvását, míg Charles Leclerc rajtbüntetése következtében Esteban Ocon és Carlos Sainz Jr. parkolhatta le az autóját a második rajtsorba. Sergio Pérez balesetet szenvedett a Q1-ben, így csak az utolsó helyről indulhatott az idény hatodik futamán.

Az apró összeéréseket leszámítva a mezőny szépen eljött a rajtnál – Verstappen is megtartotta az első helyet. Pérez, illetve Nico Hülkenberg és Csou Kuan-jü már az első kör végén kihajtott a bokszutcába, s megpróbálta egy szett gumin teljesíteni a futam szinte egészét.

Verstappennek a futam elején sikerült megnyugtató előnyt kiautóznia Alonsóval szemben, Sainz azonban Ocont üldözve majdnem hamar véget vetett a saját futamának. A spanyol pilóta ugyanis az alagútból kijövet próbált bevetődni Ocon mellé, ám hátulról kissé eltalálta az Alpine-t, aminek következtében megsérült az első szárny az 55-ös számú Ferrarin.

69. MONACÓI NAGYDÍJ
MÁJUS 26., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Sainz 1:13.372
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:12.462
MÁJUS 27., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:12.776
Időmérő: 1. Verstappen 1:11.365
MÁJUS 28., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Alonso, 3. Ocon
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Június 4., 15.00Spanyol Nagydíj, Barcelona
Június 18., 20.00Kanadai Nagydíj, Montreal
Július 2., 15.00Osztrák Nagydíj, Spielberg

Sainzot végül többek között azért sem hívták ki új orrkúpért, mert a lifegő szárnyelem magától leszakadt a spanyol versenyző autójáról. Igaz, később lengették a fekete-fehér zászlót a Ferrari versenyzőjének baleset okozásáért. A 28. körben láthattunk némi izgalmas csatát a mezőny végén. Először Kevin Magnussen ment el Logan Sargeant mellett, majd Lance Stroll és Pérez is maga mögé utasította az amerikai újoncot.

Magnussennek néhány körrel később már Stroll ellen kellett védekeznie, a kanadai viszont Pérezzel „került bajba”, amikor elengedte a körelőnyben érkező Verstappent. A 32. körben ugyanis Pérez a sikánnál, a pályát levágva ment el Stroll mellett. Ráadásul a mexikói először nem akarta visszaadni a pozíciót ellenfelének, aki viszont kihasználta azt, hogy Pérez kicsivel később Magnussent támadta, amely során a Haas és a Red Bull kissé össze is ért.

Péreznek ki kellett hajtania a bokszutcába új orrkúpért, amivel visszacsúszott a mezőny végére. Az 50. kör után aztán megérkezett az eső, s ahogyan Monacóban általában lenni szokott, kisebb káosz alakult ki amiatt, hogy először csak a pálya bizonyos pontjain esett. Többen megjárták a bukótereket vagy lekoccolták a falakat, mielőtt mindenkinek sikerült volna átmeneti esőgumikra váltania.

A Red Bullnál jobban reagáltak az eső érkezésére a stratégiát tekintve, ugyanis Verstappen „megspórolt” egy kerékcserét azzal, hogy azonnal átmeneti abroncsokra váltott, míg Alonso Aston Martinjára először slick gumik kerültek fel. Mire csökkent a káosz és kezdett alábbhagyni az eső, Verstappen előnye már 20 másodperc volt az élen.

A győzelmet végül nem is sikerült elvenni Verstappentől, aki Monacóban második és F1-es pályafutása 39. diadalát aratta. A címvédő mögött Alonso ért célba, a dobogó legalsó fokára Ocon állhatott fel. Pontot szerzett továbbá Hamilton, Russell, Leclerc, Gasly, Sainz, Norris és Piastri.

Folytatás egy hét múlva a Spanyol Nagydíjjal!

A MONACÓI NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda RBPT 1:48.51.980
2. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 27.921 mp h.
3. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 36.990 mp h.
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 39.062 mp h.
5. George Russell brit Mercedes 56.284 mp h.
6. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:01.890 p h.
7. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 1:02.362 p h.
8. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:03.391 p h.
9. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1 kör h.
10. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 1 kör h.
11. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
12. Nyck de Vries holland AlphaTauri-Honda RBPT 1 kör h.
13. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
14. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1 kör h.
15. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda RBPT 2 kör h.
16. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda RBPT 2 kör h.
17. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 2 kör h.
18. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 2 kör h.
19. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 8 kör h.
KIESETT MEGTETT KÖR
Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 53
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 4 6 6 2 144
2. Sergio Pérez 2 4 5 1 105
3. Fernando Alonso - 5 6 - 93
4. Lewis Hamilton - 1 6 1 69
5. George Russell - - 5 - 50
6. Carlos Sainz Jr. - - 5 - 48
7. Charles Leclerc - 1 4 - 42
8. Lance Stroll - - 3 - 27
9. Esteban Ocon - 1 3 - 21
10. Pierre Gasly - - 4 - 14
11. Lando Norris - - 3 - 12
12. Nico Hülkenberg - - 1 - 6
13. Oscar Piastri - - 2 - 5
14. Valtteri Bottas - - 1 - 4
15. Csou Kuan-jü
- - 1 - 2
16. Cunoda Juki
- - 2 - 2
17. Kevin Magnussen - - 2 - 2
18. Alexander Albon - - 1 - 1
KONSTRUKTŐRI ÁLLÁS
1. Red Bull-Honda RBPT 249
2. Aston Martin-Mercedes 120
3. Mercedes 119
4. Ferrari 90
5. Alpine-Renault 35
6. McLaren-Mercedes 17
7. Haas-Ferrari 8
8. Alfa Romeo-Ferrari 6
9. AlphaTauri-Honda RBPT 2
10. Williams-Mercedes 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik