Vágólapra másolva!
Beszélgetésünk napján lett éppen 27 éves, de elmondása szerint a születésnap számára ugyanolyan, mint bármelyik hétköznap. Az egyik legismertebb magyar atléta, a gátfutó Kozák Luca már biztos induló az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokságon, ami szerinte egyedülálló lehetőség arra, hogy a szurkolók közelről láthassák, milyen egy sprintfutam, vagy hogy milyen magas például egy női gát.

Hogy telt a születésnapja?
Ugyanúgy, mint bármelyik napom. Edzettem, ettem, majd hétvégén tartunk egy kisebb családi összejövetelt.

Tavaly például épp egy nyolcórás úton ünnepeltem a születésnapomat. Most szombaton Athénban futok 4x100-as váltót (a versenyen a magyar küldöttség ezüstérmes lett - a szerk.), utána Budapest következik, a Magyar Nagydíj Sorozat versenye a Lantos Mihály Sportközpontban június 8-án, majd Finnországba megyek tovább.

Hol jobb versenyezni, hideg vagy meleg országban?
Jobb ott futni, ahol meleg van. Ott az izom könnyebben melegszik, lazább marad. Nyilván atól nehéz, hogy a hőségben az embernek megmozdulni sincs kedve,

de Finnországban például az is benne van a pakliban, hogy leesik a hó.

Ezt nem lehet befolyásolni, úgyhogy meg kell tanulnunk mindenre felkészülni.

Év elején még sérüléssel küzdött, ami miatt ki kellett hagynia a fedettpályás szezont. Mostanra teljesen rendbe jött?
Igen, minden rendben. A derekammal van egy kis probléma, nem ért meglepetésként, mert régóta küzdök vele, de év elején annyira rossz volt, hogy úgy voltunk vele, ha az Eb-re még helyre is jövök, semmi értelme minden verseny nélkül odaállni, úgyhogy inkább kihagytuk az egész szezont. Rengeteget gyógytornázom, teljesen tünetmentes vagyok.

Egy ekkora kihagyás mennyire zökkenti ki a felkészülésből?
Próbáltuk megtartani a ritmust gátazni ugyan nem tudtam, de azon kívül tartottuk az edzéstervet. Igyekeztünk kicsit felkönnyíteni és gyorsítani, a március közepi edzőtáborban már tudtam edzeni. Ez volt az első év, hogy kimaradt a fedett pálya. Most túl vagyok már egy versenyen, de nagyon frucsa volt ekkora kihagyás után ott lenni.

Az említett edzőtáborban, a Kanári-szigeteken azt mondta, mindent megtesznek azért, hogy nyárra tökéletes legyen a forma. Hogy áll ez a formaidőzítés?
Megvan a szintem a vb-re, nem kell hajtani se a ranglistás kvalifikációt, se a szintet.

Kozák Luca szerint óriási dolog, hogy Budapest atlétikai vb-t rendezhez Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Emiatt úgy tettük össze a versenynaptáramat, hogy júliusban lesz kicsivel több versenyem, de nem szabad túltolni, mert a gát nagyon technikai szám, ha kicsit fáradtabb az ember, az megmutatkozik az időn.

Izgatott a hazai rendezésű világbajnokság miatt?
Még elég messze van, addig teszem a dolgomat, mindig az aktuális feladatra koncentrálok.

Tavaly az év legjobb női sportolójává választották, ez nagyobb terhet rak a vállára a vb-n?
Ez egy hatalmas elismerés, de semmiképpen nem teherként élem meg, inkább motivációként. Kicsit jobban megsimerték a nevemet, ezt pozitívan élem meg, és szeretném megmutatni, mire vagyok képes.

Amire tökéletes alkalom egy hazai rendezésű világbajnokság.
Így van.

Abban bízom, hogy minél többen kijönnek olyanok, akik még nem láttak atlétikát, hogy saját szemükkel láthassák, hogy mi is az atlétika. Ebben az a csodálatos, hogy a legtöbb dolgot otthon is ki lehet próbálni, hiszen mindenki meg tudja nézni, mennyi idő alatt futja le a százat, vagy hogy milyen messzire tud ugrani és rögtön van összehasonlítási alap.

A gátfutó Kozák Luca lett az év női sportolója 2022-ben Forrás: MTI/Illyés Tibor

Nincs még egy sportág, amiben ez meglenne, ráadásul tévében nem jön át a teljesítmény, úgyhogy egyedülálló lehetőség ez most arra, hogy sprintereket, magasugrókat, futókat, gátfutókat lássanak élőben az emberek.

Mit tapasztal, élsportolóként elég a pályán elért teljesítmény az érvényesüléshez, vagy az énmárka építésére is kell energiát fordítani?
Mindenképp kell, és itthon ez még gyerekcipőben jár. A külföldiekhez képest le vagyunk maradva, miközben tök jó dolognak tartom, hogy vannak különböző felületek, amelyeken nemcsak mi tudjuk megmutatni a tevékenységünk hátterét, hanem a követők is rengeteg plusz információt találnak. Ez mindenkinek jó, nekünk, a szurkolóknak és a támogatóknak is.

Mit vár magától a világbajnokságon?
Saját magamat nem tudom becsapni, érzem, hogy milyen formában vagyok. A cél természetesen, hogy minél gyorsabb legyek. Helyezésbe, időeredménybe nem szeretnék belemenni, már csak azért sem, mert a női gát brutális fejlődésen megy keresztül. Olyan idők születnek a versenyeken, hogy csak kapkodjuk a fejünket, nem tudjuk, hogy a vb-n mennyire erős idő kell majd például a dobogóhoz.

Elárulja, hogy mekkora egy női gát?
Persze, 83,4 centiméter egészen pontosan. Kicsivel magasabb egy átlagos étkezőasztalnál.

Jegyek kaphatók az atlétikai világbajnokságra a jegy.atletikaivilagbajnoksag.hu weboldalon. A délelőtti jegyek egységesen 3000 forintba kerülnek, míg az esti programokra a hétköznapi versenynapokon 6900, hétvégén 8900 forinttól indulnak a jegyárak. Összesen 9 esti és 5 délelőtti program lesz a világbajnokság alatt és 6, ingyenesen látogatható utcai versenyt rendeznek, amelyek rajtja és célja a Hősök terén lesz. A női maraton augusztus 26-án, a férfi maraton 27-én reggel 7-kor rajtol.