A könyvek varázslatos világába repít a PagonyFeszt

A Dürer Kertben szervezett PagonyFeszten a mai nap, vagyis május 22-én 10 órától Kokopelli Jazz Matiné koncerttel indítják a napot a szervezők majd írók, illusztrátorok és játékfejlesztők lesznek a porondon. A nap folyamán találkozhatunk Berg Judittal, Dániel Andrással, Lencse Mátéval is.

Vessük bele magunkat a fantasztikus történetekbeForrás: Shutterstock.com

Az esemény Facebook-oldala szerint számíthatunk bábelőadásra Csontváry Kosztka Tivadar csodás világával a háttérben, kuflitáncra, mesélésre és tombolára, de a gyerekek részt vehetnek Nemes-Jakab Éva drámapedagógiai foglalkozásán is.

A színpadi előadások és beszélgetések mellett lesznek kreatív műhelyek és placcok is: lehet majd krumplit rajzolni Agócs Írisz Rajzolj egy krumplit! - Lesz belőle tündér, sárkány, boszorkány... című könyve alapján, tortás és macaronos nyaklánckészítés, Excalibur kardkészítés és színes workshop Csontváry Kosztka Tivadar nyomán.

De lesz Társasplacc, Vitéz László bábjáték-automata, állati sarok Vibók Ildivel, Kufli tetkószalon és Lovagi torna placc is, csak hogy párat említsünk a kínálatból. Aki eddig még nem vásárolt online jegyet, annak a helyszínen is lehetősége lesz rá, a gyerek- és felnőtt jegy egységesen 2000 forint.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek