Magyar versek egy gombnyomásra a Széll Kálmán téren

A magyar kultúra napja alkalmából megnyitották a Széll Kálmán téren a budai Versmegállót. Ha megnyomjuk a nyíllal jelzett gombot, a szerkezet olyan költők néhány sorát nyomtatja ki, akik a II. kerülethez köthetők. A kártyák nem nagyok, körülbelül akkorák mint egy névjegykártya, így a zsebünkbe, a tárcánkba csúsztatva magunkkal vihetünk egy kis költészetet, egy kis kultúrát az útra.

Nyomd meg a gombot egy gondolatért!Forrás: II. kerület (Budapest) / Facebook.com

A II. kerületben hisznek benne, hogy a kultúra ismerős, megengedő, befogadó, segítő, teremtő, velünk élő, tanító, elérhető és akkor válik élővé, ha a miénk lesz, ha olvassuk, ha látjuk, ha teret engedünk neki, és mi magunk is nyitottá válunk az alkotások befogadására, de a kultúra semmilyen körülmények között nem lehet távoli, idegen, megmondó, visszautasító vagy lenéző" – olvashatjuk a II. kerület weboldalán és a versmegálló falán is.

Egy olyan interaktív városi elemet sikerült ezzel a Versmegállóval létrehozni, ami nem csak a magyar kultúra napján hozhatja hozzánk közelebb a kultúrát és a költészetet, reméljük több ilyen kezdeményezés is felbukkan majd. És amit még észrevettünk, hogy a kártyácskák ihletet is adnak - villamoson zötykölődős rap-szöveghez, vagy egy szonett első sorait az otthon várakozó kávésbögréhez.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek