Farsangi felvonulással és látványetetéssel várja a látogatókat a fővárosi állatkert

Farsangi programokkal, köztük táncházzal, jelmezes felvonulással, látványetetésekkel és állattréningekkel várja a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykert február 4-én és 5-én, szombaton és vasárnap – adta hírül az MTI.

Jelmezes felvonulás lesz a Fővárosi Állat-és NövénykertbenForrás: Facebook/Fővárosi Állat- és Növénykert

A Barlangteremben jelmezbált tartanak a Bóbita Band Állatok farsangja című interaktív előadásával, illetve a Csürrentő Együttes táncházával, amelyhez családi tánctanítás is kapcsolódik. De lesz arcfestés, farsangi kézműveskedés, színező sarok, állati helyszínelés, illetve a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete jóvoltából Teddy Maci Kórház is.

A farsangi hétvégén, két helyszínen is közös fotókat lehet majd készíteni cosplay jelmezesekkel és fel lehet ülni a patinás, 115 éves "falovas" Schäftner-körhintára is. Mindkét nap 13 órai kezdettel a főkaputól jelmezes karneváli felvonulás indul körbe az állatkertben - áll a közleményben.

Azok a 14 éven aluli gyerekek, akik ezen a két napon jelmezben vagy farsangi álarcban érkeznek, jelképes áron, 200 forintos jeggyel látogathatják az Állatkertet.

Szombaton és vasárnap is hét-hét állatbemutató, tréning, illetve látványetetés lesz, többek között a pingvineknél, az oroszlánfókáknál és a denevéreknél, valamint látványos program keretében láthatók lesznek a Cápasuli cápái.

Állatbemutatók és látványetetések is lesznekForrás: Facebook/Fővárosi Állat- és Növénykert

 

Érdemes lesz meglátogatni az Állatkert új szépésgeit is, például a Pálmaházban éldegélő dolmányos hangyászokat. Ezt az állatfajt nyolc évtizednyi szünet után láthatja újra a közönség. A részletes farsangi programkínálat ide kattintva elérhető. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek