Férfi kézi-vb: még nem kellene elengedni ezt a tornát a nyolc között

Vincze Szabolcs (Göteborg)Vincze Szabolcs (Göteborg)
Vágólapra másolva!
2023.01.27. 08:19
null
Chema Rodríguez szerint ez a csapat megérdemli, hogy a legjobb nyolc között legyen (Fotó: Imago Images)
A magyar válogatott története legnagyobb különbségű vereségét szenvedte el a címvédő dánoktól. Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint hiányzott az a harciasság, amely nélkül pedig nem tudjuk tisztességesen és emelt fővel befejezni a világbajnokságot. Norvégia lesz a negyedik skandináv ellenfelünk (kezdés: 18.00, élőben az NSO-n), az eddiginél is keményebb védelemmel.

 

Nem szégyen kikapni Dániától, az előző két világbajnokság győztesétől, amelyet a 2017-es negyeddöntőben éppen Magyarország győzött le – mindeddig utolsóként – a tornán, és amely azóta 25 mérkőzést nyert meg, és egy döntetlent játszott a világbajnokságokon. Az azonban arcpirító, ha egy csapat úgy szenved tőle vereséget, ahogy a magyar válogatott a szerdai negyeddöntőben, kilátástalan játékkal 40–23-ra, amellyel két negatív rekord is megdőlt: ez volt nemzeti csapatunk történetének legnagyobb különbségű veresége tétmeccsen, világbajnokságon pedig még sosem kaptunk ennyi gólt.

„Sokkal nem lett jobb a helyzet, most is ugyanolyan mérges vagyok, mint a dánok elleni mérkőzés után, ami szerintem érthető. Nem is a végeredmény miatt, mondjuk, a tizenhét gólos különbség önmagában is dühítő, hanem a mutatott játék miatt – mondta a Nemzeti Sportnak Chema Rodríguez, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. – Mindig azt hangoztattuk, olyan csapat vagyunk, amely harcol, nem adja fel, amely mindig igyekszik a legtöbbet kiadni magából, és ha olykor nem is jön össze minden, ilyen hozzáállással azért ki lehet kapni. A svédek ellen nem voltam ideges, mert tettük a dolgunkat, Portugália ellen borzalmas napot fogtunk ki, de legalább próbálkoztunk becsülettel. A dánok ellen viszont semmit sem láttam ebből a szellemiségből, és ha valami elszomorít, ha van valami, amitől rosszul érzem magam, ez az. Ha látom, hogy nem állunk készen egy ilyen meccsre.”

A szakember azért hozzátette, reméli, hogy nincs ekkora különbség a két csapat között, bár az nem is kérdéses, hogy a címvédő dánok jobbak, mint a magyar válogatott, amelynek egyébként az egyik fegyvere éppen az a hit lehet, hogy nincsenek kétségei afelől, fel tudja venni a versenyt a világ legjobbjaival. Ez a hozzáállás már számos nagy csatában segített minket papírformát borítani, és segíteni fog a jövőben is, de ettől még tény, a dánok ellen ennek nyomát sem láttuk, a kapitány szerint a pályán voltunk, de nem csináltunk semmit.

Ugyanakkor a ló másik oldalára se essünk át, és még véletlenül se lépjünk abba a csapdába, hogy nem értékeljük azt, amit eddig elértünk: bejutottunk a világbajnokság nyolc legjobb együttese közé, ami nem volt könnyű, ráadásul úgy, hogy a csapaton, a vezetőségen és a magyar szurkolókon kívül talán senki sem hitte volna, hogy Magyarország ott lesz a negyeddöntőben.

„De itt vagyunk, és megérdemeljük, hogy itt legyünk!” – szögezte le Chema Rodríguez, aki szerint a hivatalos cél elérése után talán tudat alatt nem koncentráltunk eléggé. Ezen a szinten viszont már nem állhatunk így a mérkőzésekhez, mert ha olyan csapat ellen nem figyelünk oda, mint a címvédő Dánia, akkor az történik, ami a negyeddöntőben: átrohannak rajtunk. A dánok kaptak egy könnyű meccset a nyolc között, pedig a kapitány szerint nem voltak jobb állapotban fizikailag, de mentális stabilitásra, összeszedettségre is legalább akkora szükség van.

Kevésnek bizonyultak Ancsin Gábor próbálkozásai – a dán védelmen nem tudott áthatolni (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Kevésnek bizonyultak Ancsin Gábor próbálkozásai – a dán védelmen nem tudott áthatolni (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)

Márpedig mentálisan nehezebb lesz összeszedni magunkat egy ilyen illúzió­romboló vereség után. Mondjuk, Norvégiának sem lehet sokkal könnyebb megemészteni azt, hogy – velünk ellentétben – karnyújtásnyira volt a sikertől, és csak az utolsó pillanatban, két hosszabbításban kapott ki Spanyolországtól. A kapitány szerint az ötödik és a nyolcadik hely között sosem könnyű játszani, hiszen javarészt csalódott csapatok csapnak össze egymással.

„A norvég abban mindenképpen hasonlít a dán csapatra, hogy ha elmegy négy-öt góllal, akkor könnyedén kezd játszani, és nehéz visszaszerezni tőle a lélektani fölényt – fogalmazott a spanyol tréner. – Mivel a gyors skandináv együttesek az ellenfél minden hibáját azonnal megbüntetik, tökéletesen kell játszani ellenük, mást nem tehetünk. A svédek ellen a fordulópont a negyvenötödik perc környékén jött el, akkor két-három hibánk végzetesnek bizonyult, hiszen így lett gyorsan hat-hét gólos az előnyük, a dánok ellen viszont még húsz perc sem telt el.”

Chema Rodríguez úgy véli, a norvégok ellen csak akkor érhetnek el sikert, ha száz százalékot adnak bele, de annyi változást már előrevetített, hogy a hátralévő két meccsen valószínűleg jobban kell forgatnia a csapatot. Az ellenfél stílusát jól ismerik, hiszen Izland, Svédország és Dánia után már a negyedik skandináv csapat, amellyel találkoznak ezen a világbajnokságon, abban viszont kiemelkedik, hogy talán Jonas Wille alakulatának van a legerősebb védelme, főleg a beálló körül, amivel a dánok is megnehezítették a dolgunkat.

„Ha a brazilok ellen nehéz volt, mert hatalmas védőik vannak, a norvégok ellen semmivel sem lesz könnyebb, nagyon jók az egy egy és a kettő kettő elleni játékban, és mint általában a skandinávoknak, nekik is jók a kapusaik. Nehéz ellenük támadni, de mindent megteszünk” – mondta végül Chema Rodríguez. A norvégok elleni, pénteki mérkőzés dönt arról, hogy vasárnap az ötödik vagy a hetedik helyért játsszuk-e utolsó vb-mérkőzésünket Stockholmban.

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
AZ 5–8. HELYÉRT
15.30: Németország–Egyiptom (Tv: M4 Sport)
18.00: Norvégia–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
ELŐDÖNTŐ
18.00: Spanyolország–Dánia (Stream: m4sport.hu) – élőben az NSO-n!
20.30: Franciaország–Svédország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
DÖNTŐ
1. 29. 20.30
Stockholm
A HARMADIK HELYÉRT
1. 29. 18.00
Stockholm
AZ ÖTÖDIK HELYÉRT
1. 29. 15.30
Stockholm
A HETEDIK HELYÉRT
1. 29. 13.00
Stockholm
ELŐDÖNTŐ
1. 27. 21.00 Stockholm
Franciaország–Svédország
1. 27. 18.00
Gdansk
Spanyolország–Dánia
AZ 5–8. HELYÉRT
1. 27. 15.30 Stockholm Németország–Egyiptom
1. 27. 18.00 Stockholm Norvégia–MAGYARORSZÁG
NEGYEDDÖNTŐ
1. 25. 20.30
Gdansk
Franciaország–Németország 35–28
1. 25. 18.00
Gdansk Norvégia–Spanyolország 34–35
1. 25. 20.30 Stockholm Svédország–Egyiptom 26–22
1. 25.18.00
StockholmDánia–MAGYARORSZÁG40–23

A VILÁGBAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
9. Horvátország
10. Szlovénia
11. Szerbia
12. Izland
13. Portugália
14. Hollandia
15. Lengyelország
16. Bahrein
17. Brazília
18 Montenegró
19. Argentína
20. Egyesült Államok
21. Belgium
22. Katar
23. Zöld-foki-szigetek
24. Irán
25. Tunézia
26. Chile
27. Észak-Macedónia
28. Dél-Korea
29. Szaúd-Arábia
30. Marokkó
31. Algéria
32. Uruguay
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik