NB I: távozik a Puskás Akadémia román támadója

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.30. 20:47
null
Alexandru Baluta három év után távozik Felcsútról (Fotó: Török Attila)
Közösségi oldalán jelentette be távozását a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának román támadója, Alexandru Baluta.

A 29 éves támadó a cseh Slavia Prahától került a felcsútiakhoz 2020 nyarán, s hamar meghatározó játékosa lett a Puskás Akadémiának, hiszen első két idényében egyaránt 25 mérkőzésen lépett pályára, s négy, illetve hét gólt szerzett.

Baluta a mostani kiírásban 22 meccsen szerepelt az NB I-ben, s kétszer volt eredményes.

„Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani a Puskás családnál, az együtt töltött három csodálatos év miatt. Az elválás mindig nehéz, de tudom, hogy ez a csapat tovább fejlődik és ez engem boldoggá tesz. Itt volt lehetőségem játékosként és emberként is fejlődni. A futballélet nemcsak az eredményekről és a trófeákról szól, hanem a kapcsolatokról, emlékekről és megtanult leckékről. Tudom, hogy pályafutásom során sok hibát vétettem, ám tanultam belőlük. Megtanultam, hogy soha ne adjam fel, harcoljak az utolsó izzadtságcseppig, hogy igazi profi legyek. Most egy új kaland kezdődik számomra, de az emlékeket örökre a szívemben őrzöm” – búcsúzott Alexandru Baluta.


.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik