Női kézi BL: egyre nehezebb feladat lesz az elitben maradni

Nehéz szavakat találni arra, amit a hétvégén láthattunk. Az FTC-Rail Cargo Hungaria döntős szereplése a Bajnokok Ligájában csodálatos befejezése egy korszaknak, az évad folyamán látott hullámvasutazást tekintve pedig igazi bravúr az ezüstérem.

A Győri Audi ETO KC esetében már árnyaltabb a kép. Amikor nagyon „égett a ház”, megrázták magukat a győriek, de az elmúlt években elvesztették egyeduralmukat, jelentős versenytársakat kaptak az európai mezőnyben, s csak néhány döccenővel sikerült idáig eljutniuk a sorozatban.

A Ferencváros az elmúlt tíz évben – amióta négyes döntőt rendeznek a sorozatban – négyszer állt a final four kapujában, de mindannyiszor elvérzett: először a 2015–2016-os évadban az ETO (41–71), egy évvel később a CSM Bucuresti (51–57), majd 2018-ban és 2019-ben a Rosztov-Don (51–63 és 48–62) ellen maradt alul.

Elek Gábor évek óta próbálta tudatosan úgy építeni a csapatát, hogy a magyar játékosok kellő teret kapjanak, de ahhoz, hogy egy ilyen hullámvasútnak is beillő évad végén kiharcolja a négyes döntős szereplést a Fradi, kellett a jó mentalitás és a nemzetközi tapasztalat, amellyel az idén igazolt szerb légiósok – Andrea Lekics és Dragana Cvijics – felvértezettek.

Hiszen ha végigvesszük a Magyar Kupa-győztes elmúlt BL-szereplését, talán nem túlzás azt mondani, hogy a pokolból indulva meg sem állt a mennyek kapujáig.

Ha nem is szívesen, de emlékezzünk vissza szeptember 18-ra, amikor a német Bietigheim otthonában 40–20-as történelmi vereséget szenvedett az FTC, amely alig egy hónappal később közel állt ahhoz, hogy a 26–26-ra végződő érdi találkozón legyőzze a címvédő norvég Vipers Kristiansandot.

S ha az évad során sokszor kellett kritikusan írni arról, hogy egy mérkőzésen belül is képes volt két teljesen ellentétes félidőt produkálni, akkor most annál inkább megsüvegelendő, amit a hajrában prezentált. A hatgólos (32–26) Metz elleni hazai vereség után ki gondolta volna a negyeddöntőben, hogy nyomás nélkül akár így is megy a zöld-fehéreknek?

De ment!

Ősszel épp a csapatkapitány, Szucsánszki Zita nyilatkozta a Nemzeti Sportnak, hogy igyekeznek még kihozni Emily Bölkből, amit csak lehet, a német átlövő pedig a végjátékra felnőtt a feladathoz: vezérszerepet vállalt, és valóban ő lett a mérleg nyelve – nemcsak a Metz ellen, az elődöntőben is. S habár azon a bizonyos aranykapun történelme során harmadik nekifutásra (1971, 2002 és 2023) sem sikerült belépnie a kilencedik kerületi együttesnek, így is sporttörténelmet írt, s (öröm)könnyessé tette Elek Gábor és Szucsánszki Zita búcsúját.

A győriek hiába nyerték meg a bronzmérkőzést a dán Esbjerg ellen, nem voltak elégedettek a hétvégével. Az ETO ugyanis a 2019-es triplázás – akkor Danyi Gábor vezetésével bajnokságot, Magyar Kupát és Bajnokok Ligáját is nyert a csapat – óta eltelt négy évben nemcsak az európai elitsorozatot képtelen megnyerni, duplázni sem tud itthon. Immár tehát minden színtéren egyre kiélezettebb a verseny.

Már a BL csoportkörében, a harmadik fordulóban megkondult a vészharang: a kisalföldiek csaknem nyolc év elteltével kaptak ki otthon (28–24-re a Metztől) – ezt megelőzően 2015. október 25-én veszítettek házigazdaként a legrangosabb európai kupasorozatban, amikor a dán Midtjylland győzött 26–21-re. Ezt leszámítva sem volt mindig meggyőző a csapat teljesítménye az idényben, a játék képe alapján látszott, hogy eltűnt a fölénye a meghatározó riválisok ellen, nem véletlenül kapott ki aztán a Rapid Bucuresti-től és Metzben is. Persze amikor nagyon kellett – például az Esbjerg ellen az utolsó csoportmérkőzésen – képes volt megrázni magát és extra teljesítményt nyújtani, ugyanakkor várható volt, hogy ilyen hullámzóan kézilabdázva nem tud a négyes döntőben egymás után két meccset megnyerni. A búcsúzó és Spanyolországba hazatérő Ambros Martín elnézést kért, hogy nem tudta aranyéremhez segíteni a klubot, és sem az előző, sem a most zárult évadban nem volt képes elérni a célokat.