Az ipari műemlék, vagyis az esztergomi szénrakodótorony a Dorogi Szénbányák része volt. Működését, mint szénrakodó és kötélpálya-állomás 1927-ben kezdte meg. Ha keresnénk a Duna 1721,5 folyamkilométerénél, az Esztergomot Párkánnyal összekötő komp kikötője mellett találjuk. Bár ma már elhagyatottan áll a folyómederben, fél évszázaddal korábban még uszályok horgonyoztak mellette.

Amint a Termeszetjaro.hu oldalán olvasható, az egyedülálló rendszernek az volt a feladata, hogy a szenet (szénport), ami a bányából egy hat kilométeres kötélpályán érkezett meg a rakodóállomásig, közvetlenül berakodhassák a Dunán várakozó uszályokba. 

Esztergomtól főként a csepeli erőműbe, illetve más budapesti ipari létesítményekbe szállították a szénport. A munkások az állomást csónakon közelítették meg, majd egy vaslétrán másztak fel a magasban lévő fogadóra.

Az épület korszerűnek számított a maga idejében, és egészen 1963-ig rendeltetésének megfelelően működött. Ekkor állították le a kötélpályát, végül pedig elbontották a berendezéseket is, csak a betonlábak és az épület falai maradtak meg.

A szénrakodó 1994-ben a Váltótér Alapítvány tulajdonába került, ami művészeti célokra szerette volna felújítani, életre kelteni az épületet, azonban az állagmegóvási munkákat nem sikerült elkezdeni. A ma már ipari műemlékként kezelt húsz méter magas építmény továbbra is üresen tátong, hiszen az évek során a fémvázáig lecsupaszították. Mivel 1970 óta üresen áll, elvittek belőle mindent, ami mozdítható, még a padlógerendákat is.

Masszív konstrukciójának köszönhetően dacol az idővel, és egyedülálló fotótémát jelent a környékre látogató fotósok számára. És valószínűleg ez egy darabig még így is marad, mert az alapítvány 2020-as számításai alapján a szénrakodó állagmegóvására legalább 50-60 millió forintot kellene költeni.