Vágólapra másolva!
Fetter Erik, az EOLO-KOMETA Cycling Team magyar kerékpárosa elárulta, hogy az oldalszél óriási stresszt okozott a Giro d'Italia szerdai, 11. szakaszán a mezőnyben.

„Tipikus sprinter nap volt a 11. szakasz annyi nehezítéssel, hogy viszonylag nagy szél volt, elég sok helyen oldalszéllel. Ezt minden csapat tudta, úgyhogy úgymond nagy szélezést nem lehetett csinálni, viszont óriási nagy feszültséget és stresszt okozott a mezőnyben már kb. 100 km-rel a vége előtt is. Elég nehéz volt így a nap" – osztotta meg gondolatait a 22 éves magyar bringás.

Fetter Erik továbbra is a legjobb száz között van élete első háromhetes körversenyén Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Nem terveztünk ma senkit a szökésbe, fő célunk a regenerálódás volt, és hogy biztosítsuk, hogy Fortunato ne kapjon időhátrányt, megérkezzen a mezőnnyel. Ez sikerült, így megint egy jó napot zárhattunk. Holnap visszatérünk a hegyek közé és újra belecsapunk a lecsóba" – vetítette elő az EOLO-KOMETA kerékpárosa.

Csütörtökön a Giro 12. szakasza Parmából indul, majd a mezőny 204 kilométer megtétele után Genovába érkezik meg. Útközben három darab harmadik kategóriás emelkedő is nehezíti a bringások dolgát.

Valter Attila a 43., Fetter Erik a 94, Peák Barnabás pedig a 135. pozícióból várhatja a folytatást.