Vágólapra másolva!
A Hydro Fehérvár AV19 a címvédő svéd Röglével, valamint a szintén esélyesek közé sorolt svájci Zürich Lions csapatával és a lengyel GKS Katowicével került egy csoportba a férfi jégkorong Bajnokok Ligája (CHL) szerdai, tamperei sorsolásán.

A 32 résztvevő csapatot négy kalapból nyolc, négycsapatos csoportra osztották az elit világbajnokság fő helyszínén. Az első kalapban a ligatulajdonos bajnokságok bajnokcsapatai, valamint a legmagasabban jegyzett második helyezett együttesek kerültek, a második és a harmadik kalapba a bajnokságok többi résztvevője a saját pontvadászatban való szereplés sorrendjében.

A Fehérvár története során először szerepelhet a Bajnokok Ligájában Fotó: Koncz Márton - Origo

A negyedik kalapba a Kontinentális-Kupa győztese, valamint a "kihívó ligák" bajnokai kerültek. A Fehérvár nem kerülhetett össze a vele azonos kalapban lévőkön túl az osztrák liga másik két reprezentásával, a Red Bull Salzburggal és a Villachhal.

A székesfehérvári együttes azzal biztosította helyét az elitsorozatban, hogy az osztrák ligában az alapszakaszban a harmadik helyen végzett, később aztán döntős volt.

A magyar klubok közül legutóbb a Dunaferr indult az akkori BEK-ben még 1996/97-ben, azaz 25 év kihagyás után lesz újra magyar csapat a legrangosabb európai klubsorozatban.

Minden csoportból a két legjobb jut a nyolcaddöntőbe.

A játéknapok:
1. forduló: szeptember 1-2.
2. forduló: szeptember 3-4.
3. forduló: szeptember 8-9.
4. forduló: szeptember 10-11.
5. forduló: október 4-5.
6. forduló: október 11-12.
nyolcaddöntő: november 15-16. és 22-23.
negyeddöntő: december 6-7. és 13.
elődöntő: január 10-11. és 17-18.
döntő: február 18.

A csoportok:
A csoport: Lulea (svéd), Jukurit Mikkeli (finn), Sparta Praha (cseh), Aalborg Pirates (dán)
B csoport: EV Zug (svájci), Grizzlys Wolfsburg (német), TPS Turku (finn), Olimpija Ljubljana (szlovén)
C csoport: Tappara Tampere (finn), Red Bull München (német), Rapperswil-Jona Lakers (svájci), Slovan Bratislava (szlovák)
D csoport: Rögle Ängelholm (svéd), ZSC Lions Zürich (svájci), HYDRO FEHÉRVÁR AV19, GKS Katowice (lengyel)
E csoport: Red Bull Salzburg (osztrák), Fribourg-Gottéron (svájci), Ilves Tampere (finn), Stavanger Oilers (norvég)
F csoport: Färjestad Karlstad (svéd), Villach SV (osztrák), Straubing Tigers (német), Comarch Cracovia (lengyel)
G csoport: Eisbären Berlin (német), Mountfield HK (cseh), Frölunda (svéd), Grenoble (francia),
H csoport: Ocelári Trinec (cseh), Skelleftea AIK (svéd), HC Davos (svájci), Belfast Giants (brit)