Módosították a Magyar Olimpiai Bizottság alapszabályát

SZABÓ Tünde; GYULAY Zsolt; SCHMITT Pál
Budapest, 2022. május 28. Az életműdíjjal kitüntetett Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke (k), Gyulay Zsolt, a MOB elnöke (b) és Szabó Tünde volt sportért felelős államtitkár a szervezet budapesti közgyűlésén 2022. május 28-án. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombati évi rendes közgyűlésén 40 igen, egy nem szavazat és egy tartózkodás mellett módosították a szervezet alapszabályát.

Gyulay Zsolt, a MOB február elsejétől hivatalban lévő elnöke közölte, az alapszabály-módosítás fő célja a tagság körének bővítése, illetve a delegálási rendszer visszaállítása.

Hozzátette: a delegáló szervezetek köre kibővül, ezentúl nem kizárólag a sportszövetségek jogosultak tagokat küldeni, hanem az olimpiai mozgalomban jelentős szerepet betöltő egyéb szervezetek, például a Magyar Edzők Társasága és a Magyar Sportújságírók Szövetsége is.

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke beszédet mond a szervezet budapesti közgyűlésén 2022. május 28-án Forrás: MTI/Kovács Tamás

Gyulay kitért arra is, hogy a sportszövetségek mostantól több tag delegálására lesznek jogosultak: a legutóbbi öt nyári vagy téli olimpiai játékokon érmet nyert szövetségek három főt, a IV-VI. helyezést szerzők két főt, a többi szövetség egy főt delegálhat. Gyulay elmondta, hogy a külön nemzetközi szövetséggel nem rendelkező szövetségek (pl. vízilabda, szörf) visszakapják delegálási jogukat, így minden olimpiai sportág képviselete biztosítva lesz a tagságban. A sportolói bizottság az eddigi kettő helyett három fővel képviseltetheti magát a közgyűlésben.

"Fontos mérföldkő ez a MOB életében"

- hangsúlyozta az elnök, majd utalt arra, hogy megválasztásakor azt ígérte, a MOB közgyűlését visszaállítják a magyar sport parlamentjévé.

"A magyar sportnak fel kell nőnie ahhoz, hogy hallassa a hangját. Mi képviseljük az olimpiai sportágakat, a szakmát. Fontos, hogy erősebb beleszólásunk legyen abba, mennyi pénz áramlik a magyar sportba és azt hogyan költsük el" - emelte ki Gyulay.

Szabó Tünde sportért felelős volt államtitkár a közgyűlés elején bejelentette, hogy a jövőben kormánybiztosként és országgyűlési képviselőként folytatja munkáját, az államtitkári teendőket pedig Schmidt Ádám veszi át, aki külföldi útja miatt nem volt ott a közgyűlésen.

Az életműdíjjal kitüntetett Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke (k), Gyulay Zsolt, a MOB elnöke (b) és Szabó Tünde volt sportért felelős államtitkár a szervezet budapesti közgyűlésén Forrás: MTI/Kovács Tamás

"A magyar kormány támogatásával a magyar sportot közösen olyan szintre tudtuk emelni, amelyre méltán lehetünk büszkék" - fogalmazott Szabó Tünde, aki különösen a létesítmény-fejlesztés és az utánpótlás-bázis kiszélesítése terén elért eredményeket hangsúlyozta, majd hozzáfűzte, hogy a sport ezentúl is az életének fontos része lesz.

A módosított alapszabály szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (MOB) által elismert nemzetközi szervezetek magyar állampolgárságú elnökei MOB-tagságra és elnökségi tagságra is jogosulttá válnak. Egyúttal visszaállították a delegáló szervezetek jogát a MOB-tagok visszahívására.

Elhangzott még, hogy NOB javaslatára az alapszabályban több rendelkezés is módosításra, kiegészítésre került. Ilyen például, hogy a nemek közötti egyenlőség elvét több helyen érvényesítik, valamint az olimpiai játékokkal kapcsolatos szavazati jogot az Olimpiai Chartának megfelelően szabályozzák.

A közgyűlés egyhangúlag elfogadta a különböző beszámolókat, köztük az elnökség jelentését a 2021. évi szakmai munkáról, valamint a szervezet 2022. évi költségvetési tervét. A tagság ugyancsak ellenszavazat és tartózkodás nélkül hagyta jóvá az idei pekingi téli olimpiáról, valamint a téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválról (EYOF) szóló beszámolókat, valamint a nyári besztercebányai EYOF-on részt vevő küldöttség összetételét.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségének tagjai: Imre Géza, Baji Balázs, Wladár Sándor, Vári Attila, Deutsch Tamás alelnök, Gyulay Zsolt elnök, Fábián László főtitkár, Schmidt Gábor alelnök, Pálinger Katalin, Kovács Antal, Kamuti Jenő, Markovits László és Magyar Zoltán tornász (b-j) a szervezet budapesti közgyűlésén Forrás: MTI/Kovács Tamás

Ez utóbbin közel 150 fős magyar küldöttség vesz majd részt.
MOB Életműdíjat vehetett át a világbajnok, olimpiai ezüstérmes tőrvívó, Kamuti Jenő, a szervezet korábbi főtitkára és a májusban 80. születésnapját ünneplő, kétszeres olimpiai bajnok, később sportdiplomata Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke. Mindketten a Nemzet Sportolói.

MOB Érdemérmet kapott Pavlik Gábor sportorvos, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TE) professor emeritusa; Vaskuti István olimpiai bajnok kenus, edző, sportvezető; valamint Udvarhelyi Gábor vívó mesteredző. Utóbbi egészségügyi okokból nem tudott jelen lenni, ezért az elismerést a korábbi tanítványa, Nagy Tímea vette át. Posztumusz MOB Érdemérem kitüntetésben részesült Ördög Éva, a magyar női vízilabdázás megalapítója, a díjat a fiának, Merész Andrásnak nyújtották át.

Tiszteletbeli MOB-taggá választották Hazsik Endrét, a KSI tiszteletbeli elnökét; Molnár Zoltánt, a Magyar Edzők Társaság elnökét, a MOB korábbi ügyvezető igazgatóját, majd főtitkárát; valamint Pakucs Jánost, aki két évtizeden volt az öttusaszövetség alelnöke.

A közgyűlés végül egy-egy tartózkodás mellett ismét a felügyelő bizottság elnökévé választotta Dávid Imrét, új tagnak pedig Nátrán Rolandot, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnökét.